Zrínyi Miklós családfája és családi kapcsolatai neves családokkal

Zrínyi Miklós családfája és családi kapcsolatai neves családokkal

Brebiri Subicsok: Stejpan I. apja Pribina, Brebir hercege (1197). Ennek apja: Grgur I. (Gergely), brebir hercege (1184); felmenője Miroslav I. brebiri ispán; ennek apja Bogdan (Deodatus Bogdanac) brebiri ispán (1164); majd Mrmonja (Marmonja) brebiri ispán a „Pacta conventa” egyezség aláírója (1102); ennek apja Vukilo brebiri ispán (1090/1100 körül); ennek felmenője Strezinja brebiri ispán (1075-1085); ősük Budec brebir ispánja, grófja (1066-1070). (http://en.wikipedia.org/wiki/ Šubić_family_tree)

Brebiri grófok: „neve először 1222. fordul elő, midőn II. András nekik adta Douvald comesnek a Kerka vizétől Záráig. terjedő birtokot. IV. László kiskorusága alatt (Pektári) Joákim brebiri gróf volt a tdki uralkodó. 1267. Spalato Br. Mladint választotta podesztául ezer lira évi fizetéssel,melynek fejében 1276 dec. esküvel fogadta, hogy bátyjaival Pállal és Györggyel együtt minden ellenségtől megoltalmazza a várost. 1290-1310 közt Pál volt a főeszköze annak, hogy az Anjouk Magyarország trónjára ülhettek; pedig III. András 1293. abban a példátlan kitüntetésben részesítette a brebirieket, hogy a tengeri bánságot az örökösödés jogával ruházta rájuk. György 1300 augusztusában már mégis magával hozta az országba az ifju Károly Róbertet ellenkirályul. Pál 1303. a horvátok bánjának s Bosznia urának nevezte magát. Nem csoda, ha a brebiriek mindinkább függetleneknek érezték magukat; Mladin nyiltan föllázadt s Károly 1332. kénytelen volt őt fogságra vetni. Utódai ellen valóságos védő-harcokat folytattak a horvát városok, melyek önkormányzatukat nem áldozhatták fel. Az ifjabb Mladin 1345. Velence zsoldjában állt, éppen akkor, mikor Nagy Lajos Dalmáciát elfoglalta. Mladin 1348. halt meg s vele a Brebiri név is elenyészett. Nagy Lajos 1347. elvévén a családtól Osztrovica várát, Zriny horvát helyet adta helyette: s ezóta Zrinyinek nevezik a családot V. ö. Salamon F. Az első Zrinyiek. Pest 1865. I. könyv, a VI. fejezetben.” (Forrás: Pallas Nagylexikon)

Babonjeg-Babonich család: „A család a magyar történelemben III. Béla király idején tűnik fel. Egy bizonyos Ursini István a király segítségére sietett Michovai Albert rabló hadjárata idején, ezért Wodicha grófságát kapta. Az erről szóló adományt III. Béla fia, Imre adta ki, amit II. András király 1218-ban meg is erősített. Az V. István halála utáni időben Mária királynő, 1292-ben, immár Babonics Radiszláv bánnak adományozta Gorica, Podgorja, Szana és Orbász nemzetségi vármegyéit. A Babonicsok 1337 körül elvesztették határszéli birtokaikat, és helyébe a vodicsai birtokuk szomszédságában a Száva menti Blagaj várát kapták. Ekkor vette fel a család a Blagay nevet. Blagaj várát 1512-ben elfoglalták a törökök. A kifosztott család 1545-ben Karintiába költözött.” (vtk.hu/Lexikon)

Vodicsai Babonics István, keresztes vitéz (1217?, 1256):

Veszprémy László: „II. András magyar király keresztes hadjárata, 1217-1218” c. tanulmányában a Függelékben találjuk „II. András és a magyar keresztesek adattára” fejezetben kétszer is szerepel „Babonics, Vodicsa grófjának fia, 250 lovassal (hamis oklevél alapján)” illetve „István, Vodicsa grófjának fia, 250 lovassal (hamis oklevél alapján)”.

Babonjeg Babonic (1249-56), felesége Morosini leány, állítólag III. András király olasz nagynénje.

Frangepán család: „… igen előkelő szerepet játszott Magyarország történetében. - Bertalan vegliai comes III. Béla magyar királytól 1193. Modrus vármegyét kapta adományul. Ő lett a Frangepánok magyar ágának őse. Mivel Béla utódok nélkül hunyt el, II. András 1209. testvére fiának, Jerindónak adta Modrust s a Spalato alatt levő (Fara, Brazza, Curzola és Langursta) szigeteket, 1223. pedig Vinodolt is. 1241. Veglia-szigeten a Frangepánok hüséges védelme alatt keresett menedéket a tatárok elől bujdosó IV. Béla, kit az elpusztult országba azután haza is kisértek. 1246. Babenberg Frigyes ausztriai herceget egy Frangepán szurta keresztül s ezzel a magyarok részére döntötte el a csatát. Szolgálataikat tekintve, 1251. minden eddig való adományokban és kiváltságokban megerősítette IV. Béla Frigyest, Bertalant és Jerindót. 1260. pedig Zengg városával ajándékozta meg Frigyest és Bertalant. A család későbbi tagjai közül nevezetes János, 1391. Dalmácia, Tót- és Horvátország bánja és Zsigmond király sógora….” (Pallas Nagylexikon)

Stjepan (Stjepko) II. Trogir hercege (1239,+1274), felesége az Árpád-házból származott a családi hagyományok alapján.

Subics I. Pál „… Martell Károly pártján állott és az Anjou-ház kedves rokonának nevezte és neki 1292 aug. 19. egész Dalmáciát és Horvátországot adományozta. Martell Károly halála után (1295) Róbert Károly mellé állott s őt Horvátországba hivta és 1300. nagy pompával Spalatóban fogadta, innét elkisérte Zágrábba, hol Gergely esztergomi érsek magyar és horvát királlyá koronázta (de nem Szt. István koronájával). Róbert Károly 1295. hálából a báni méltóságot örökössé tette családjában Dalmáciában és 1298. Horvátországban, és őket kedves atyafiainak nevezi, ezenfelül neki évenkint 100 font aranyat fizetett. Míg élt, ő volt Róbert Károly fő támasza.” (Pallasz Nagylexikon)

Varga Szabolcs: Adalékok a Zrínyi család felemelkedéséhez, A Karlovics-örökség (részletek)

„a Bribiri és Zrínyi grófok sosem szégyellték horvát eredetüket, sosem titkolták, mint a Korbáviai grófok, akik erőnek erejével a római Torquatusoktól akarták származtatni magukat…a Zrínyiek sohasem voltak és nem is akartak mások lenni, mint hamísítatlan horvátok”.(Marcus Forstall: A Zrínyi grófok hősi családjának története. In: A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Szerk. Bene Sándor – Hausner Gábor. Bp. 2007. 363)

„Pedig a Zrínyiek számára a Karlovics Jánostól örökölt jelentős szlavóniai birtokok, a stratégiai jelentőségű medvevári uradalom, a hozzá tartozó Lukavec és a Körös megyei rakonoki birtok jelentette az ugródeszkát, hogy a kivérzett horvát területekrőlbiztonságosabb vidékre költözhessenek. Ezért mindenképp érdemes bemutatni Torquatus János pályáját, majd birtokainak kalandos sorsát egészen addig, amíg nem kerültek végleg a Zrínyiek kezébe.”

Karlovicsok:„A Gusich nemzetségbe tartozó Korbáviai család a 13–14. század fordulójától, Churiacus krbavai comes működésétől kezdve a középkori Horvátország egyik meghatározó dinasztiájának számított a Frangepánok mellett. A család Zsigmond király idejében jutott felelőször a csúcsra, amikor több tagja is udvari tisztséghez jutott. Budiszló nonai comes udvari lovag – 1394-ben rövid ideig horvát bán – 1403-ban az uralkodótól megkapta Novigrad castrumot Lika tartományban. Nála is többre vitte János, aki királynéi (1388–1392), majd királyi asztalnokmesterként (1397–1402; 1406–1418) és a Sárkányrend alapító tagjaként öregbítette a család hírnevét. Fia, György hosszú évekig országnagy volt, majd 1430-ban elnyerte a zólyomi ispán címet. A legjelentősebb Karlovics azonban kétségkívül idősebb Budiszló unokája, a Gergely fiától származó Károly, aki királynéi pohárnokmester (1388–1392), visegrádi várnagy (1403–1409), a váci püspökség kormányzója (1407), főkincstartó (1408–1409), a Sárkányrend tagja (1408), horvát bán (1409–1411) és az udvari törvényszékeken állandó bírótárs volt. Pályája jól mutatja, hogy a középkor folyamán a horvát arisztokrácia szervesen beletartozott a magyar nemesség soraiba, és csupán az uralkodói akaraton múlt, hogy szerepet kapjanak a királyi tanácsban és így az ország irányításában.”

„A Zrínyi-Korbáviai viszony kezdetei még a 14. századra nyúlnak vissza(Korbáviai Tamás felesége Zrínyi György lánya, Erzsébet 1362 után. (Salamon F.: Az első Zrínyiek, Pest, 1865, 209.o.), de igazán szorossá 1509-ben vált, amikor Zrínyi Miklós és Korbáviai János kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek. Ennek lényege, hogy utód nélküli elhalálozás esetén a másik fél örökli az összes birtokot, alapját pedig Zrínyi Miklós és Korbáviai Ilona ezidőtájt bekövetkezett házassága képezte.”

Jelena Karlovic: Korbávia hercegnője. Anyja: Frangepán Dorottya (1475-89), apja: Korbáviai Torquatus Károly (+1493). (www.geni.com)

Blagay Ilona: Blagay Mihály (+1481) leánya, akinek felmenői Gergely (1435-65), Antal (1436/37), Miklós (1352-99), Blagai Duim (1369/70), Radoszló (1284-1314), Babonjeg Babonic (1249-56) – Morosini leány, Babonjeg (Ursini) de Vodicsa. Valószínűleg ő III. Miklós édesanyja, mivel II. Péternek volt még egy felesége (Sophia), de róla alig tudunk valamit.

Lebedy János (szerk.)

U.i.: A későbbi leszármazottak az alábbi linken: http://magyarnemes.blogspot.hu/2010/03/kulonos-tekintettel-184849-es-es.html

"Civitas Invicta" emlékmű

2014. október 1-én avatták fel Szigetváron a "Civitas Invicta - A leghősiesebb város" emlékművét.

A szigetvári aranytyúk

„E könyvről ne hidd, hogy csalárd vagy hamis,

de tudd: változandó a sors útja is.

E könyvből meríthet, kiben csak van ész,

ki képet, ki rejtvényt kihámozni kész.”

(Firdauszi: Királyok könyve, I. Előhang)

A szigetvári aranytyúk

A vár építésének legendája

Szigetvár építésének ismeretes egy archaikus elemeket megőrző néphagyománya - az Aranytyúk története. Ennek a több változatban fennmaradt történetnek egyik legrégebb feljegyzett változatát Kováts Valéria gyűjtötte, majd közölte a szigetvári néphagyományokkal kapcsolatos tanulmányában.¹

„Zrínyi elkezdte építeni a várat, mert jöttek a törökök. Hordták a követ, döngölték a földet, de sehogysem akart a várfal összeállni, mindig leomlott. Egyszercsak az egyik katona azt mondta, hogy ő tudja, hogyan kell várfalat építeni. Mondják neki a többiek, hogy ők is szeretnék ezt tudni. Zrínyi is megkérdezte tőle. Ö azt felelte: akkor fog a tégla összeállni, ha a falba beépítik az aranytyúkot, Zrínyi erre kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse meg az aranytyúkot. Meg is indultak a mocsár felé mindannyian. Ebbe az időbe itt még sok madár volt. Nehéz volt az aranytyúkot megtalálni, de végül is sikerült. Megfogták, aztán valahová a vár déli falába befalazták. Ettől kezdve az építkezés ment, mint a karikacsapás. A várfal emelkedett, nem dűlt össze többet. Az aranytyúk meg elkezdte az aranytojásokat tojni. Azóta is szüntelenül gyűlnek valahol a várfal aljában. Azért van a várfal-oldalban annyi lyuk, mert azóta is keresik, de eddig még senki sem találta meg.” (Gregorits Sándor 1958. évi elmondása alapján közölte Kováts Valéria)

            Egyéb változatai közül több is közlésre került, például 1979-ben a Mecsek és környékének útikalauzában², a „Régi regék Zrínyi földjén” c. Szigetvár környéki mondákat egybefoglaló gyűjteményes kötetben verses formában³, továbbá az Ördögszántotta hegy c. Baranyai népmondagyűjteményben⁴.  Annak ellenére, hogy Kováts Valéria úgy találta, hogy csak a 70 év felettiek ismerik, egyéb kisebb közlésekben, utalásokban máig is a köztudatban maradt a történet, kétségtelen, hogy nem a legismertebbek közé tartozó szigetvári monda.⁵  

Néhányat a jegyzetek között ismertetünk ezek közül, értékmegőrző célzattal.

            A történet egyik jellegzetessége az építéshez kapcsolódó áldozat. Szinte azonnal eszünkbe juthat Déva várának népballadája.⁶

            A másik aspektus pedig a növekvő aranytojások száma, a halmozódó kincs tárgyköre, mely korántsem biztos, hogy tárgyiasult érték csupán.

Az aranytyúk néprajzi párhuzamai

            A magyar néprajzi hagyatékban máshol is fellelhetjük az aranytyúkot.

„Udvaromon aranyvályú, aranykút,
abból iszik arany kakas, arany tyúk.
Arany kakas mind azt kukorékolja,
a szeretőm Kolozsváron katona.”

A kalotaszegi népdalban⁷ éppoly közönséges, mint „A csúf királyfi és a szép királykisasszony”- meséjében.⁸

De éppenséggel a nyugat európai kultúrkör folklórjától sem ismeretlen az „Aranymadár” – ott találjuk a Grimm fivérek meséi között⁹ épp úgy, mint a távoli Kína népmeséi között¹⁰.

            A magyar csillagmondák is fenntartották az aranytyúk képét. A „Fiastyúk” története szerint „…egy tündér a szélanyótól ajándékba kapott egy aranytyúkot hat csibével, s mivel ezek segítségére voltak abban, hogy megtalálja kedvesét, hálából elhelyezte őket az égbolton. A Fiastyúkot másképpen Fagyhozó csillagnak is mondják, mert amikor már kora este látható az égen, akkor közel a tél. Tehát évszakcsillag is volt. Mivel a temérdek csillag között könnyű volt megtalálni, s igazodni lehetett hozzá az út során, ezért útmutató csillagnak is használták. Egy Mátyás királyról szóló regében Kampó táltos, aki Mátyás elveszett lovát kereste, eltévedt a sötétben, s az égből alászálló Fiastyúk igazította útba. Erdélyben Szitáslyuknak ismerik, mert azt hitték, hogy az égbolt kárpitja azon a helyen ki van lyuggatva, és áttünedezik rajta a mennyei fényesség.”^11/1

            Más változatban: „A fiastyúkról is fölötte kedves mondát találunk regéink közt: A tündérkedvesét kereső nő a Szélanyától ajándokul kapta a bóbitás aranytyúkot a hat pittyével s általa kedveséhez jutott. Feltámad október felén napkeleten, a bika lapockáján kotlik, hét apró csillagból áll.”^11/2

            Baranyai mondakapcsolatként megemlíthetjük a „Jakabhegyi kincsek” történetét, ahol az elrejtett aranykincs őrzője egy kakas képében őrködő elátkozott király.¹²

Régi történetek

            A keleti hagyományok közül a buddhista vallási szövegeket tartalmazó Suvannahamsa Jataka-ban találkozhatunk egy aranytollú madárral, melynek tollai gazdagítottak ideig-óráig - a mértékletességre intve.¹³

            Aesopus állatmeséi között két nagyon hasonló változat is fennmaradt, mely történet eredete talán a szerző frígiai otthonában keresendő.¹⁴

Nemrégiben hírt lehetett hallani egy megkerült etruszk városról, melyről feltételezték egyesek, hogy a híres Chamars lehetett. Itt a néhai Clusium közelébe temették el a nagy etruszk uralkodót is Lars Porsena királyt, akinek a sírja idősebb Plinius szerint egy hatalmas labirintus volt, tetején piramissal. A legenda szerint a sírt továbbá egy aranyszekér, tizenkét arany ló, egy arany tyúk, és ötezer aranycsirke díszítette.¹⁵

            A legérdekesebb összefüggés azonban mégis éppen Szulejmán szultánnal kapcsolja össze az aranytyúkot. A szultán Nagy Sándor iránti rajongása közismert. A Tarih-i Üngürüsz soraiból is tükröződő török mondavilág egyik forrásának is tekinthető Sáhnámé történetei egy sajátos Iszkender (Nagy Sándor) karaktert tettek közismertté.

            Azonban ez a mesésnek ható szereposztás, akárcsak a Platón pécsi szerepléséhez kapcsolódó Evlia Cselebi által megörökített tradíció, nem több mint képes beszéd.16

            Röviden kivonatolva közlöm az idekötődő részeket a Sáhnáméből. A Királyok könyve Iszkandarról szóló fejezetében Dáráb (Dáriusz) sah hatalmának felemelkedésével indul a történet. Majd a Rúm elleni hadjáratával foglalkozik a versezet, mely során a perzsák Failakúsznak (Philipposz), Ammúrije királyának seregét is legyőzik. A békekövetség alkalmával Dáráb sáhnak felajánlják a királylány kezét és jelentős hadisarcot.

„A császárhoz menj vissza, mondd meg neki:

″Ha becsületed vágyod megmenteni, szerájodban él lányod neked,

ki minden királynők királyéke lett.

Te őt rúmi adóval küldd, nékem add,

hogy sértetlen őrizd meg országodat.″

…Örült Failakúsz és örült mind vele

a hadnép, hogy sáh lesz a sáhjuk veje.

Kimondták, mi légyen a sarc és adó,

s hogy Rúm sáhját tisztelni hogy s mint való.

S kimondták erősen, hogy évente kap

Mihr havában a császártól majd a sah

aranytojást, öntöttet, százezret,

És mellé sok királyi drágakövet.

A tojások negyven mithkál nehezek,

s az ékkövek legyenek értékesek.”

(Firdauszi: Királyok könyve - Iszkandar, I. Dáráb)

A történetben azonban bár gyermeke fogan a királylány (Náhid) mégsem nyeri el az uralkodó tetszését így hazaküldi apja országába. A születendő gyermek az Iszkandar nevet kapja, aki felnövekedvén elfoglalja Rúm trónját. Arisztálisz (Arisztotelész) bölcsességre tanítja. Majd Dárá király követe érkezik meg aki követeli a szokásos sarcot. Iszkandar válasza azonban gyors távozásra kényszeríti:

„Menj vissza Dárához, mondd meg neki,

hogy párává lett már adónk, mert aki

az aranytojást tojta, a tyúk, kimúlt,

a kamatozó tőke is véle múlt.”

(Firdauszi: Királyok könyve – Iszkandar, 3. Iszkandar és Dárá)

A történet szerint innen indul a perzsák elleni hadjárat, melynek mesés elemekkel gazdagított fordulatai során Iszkandar/Szikandar Irán sáhja lesz.¹⁷

           

Aranykotlós aranycsibékkel

            1837-ben a Kárpátok dk-i karéján kívül a romániai Pietroasa község határában előkerülő részben népvándorláskori kincs népi elnevezése is jellegzetes darabjai miatt -  „aranykotlós csibéivel”. A drágakőberakásos, míves, madarakat (egy nagyobb és két kisebb) formázó aranytárgyak és mellékletük elgondolkodtató összefüggéseket mutat.¹⁸

Egy másik "aranytyúk" - a pietroasai lelet - rekonstrukciós elképzelés.

Akárhogyan is nézzük, nem áll magányos mesehősként a szigetvári aranytyúk, szép rokonságot mutat a magyar néprajzi hagyatékon túlmenően az ókori kelet világáig, mely végső soron a török világ mesés köntösbe öltöztetett héroszaival köszönt vissza a szigetvári bosnyákok regéin keresztül oda, ahol talán mindig is otthon volt e földön, ahol az ősi Kárpát-medencei csillagmítoszok az egekre rajzolták.

Lebedy János 

Források, jegyzetek:

1. Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. I., Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961), Pécs, 1962.

A szigetvári vár építése

Szigetvár bármelyik népcsoporthoz tartozó lakossága néphagyományában megőrizte a szigetvári vár építését. Ezt Zrínyi Miklósnak tulajdonítják. A népi tudatban megmaradt Zrínyi „a nagy várkapitány”-nak, ő volt az, aki építtette a kőből, téglából való várfalat. Palotáját a néphagyomány a vár legkiemelkedőbb helyére, a várudvar közepére helyezi, oda, ahol jelenleg a török dzsámi áll, Szerintük ez Zrínyi palotájának maradványa.

A hosszantartó, sok nehézséggel járó várépítés a népi tudatban összekeveredve, végül kialakította a várépítés történetét.

„Zrínyi elkezdte építeni a várat, mert jöttek a törökök. Hordták a követ, döngölték a földet, de sehogysem akart a várfal összeállni, mindig leomlott. Egyszercsak az egyik katona azt mondta, hogy ő tudja, hogyan kell várfalat építeni. Mondják neki a többiek, hogy ők is szeretnék ezt tudni. Zrínyi is megkérdezte tőle. Ö azt felelte: akkor fog a tégla összeállni, ha a falba beépítik az aranytyúkot, Zrínyi erre kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse meg az aranytyúkot. Meg is indultak a mocsár felé mindannyian. Ebbe az időbe itt még sok madár volt. Nehéz volt az aranytyúkot megtalálni, de végül is sikerült. Megfogták, aztán valahová a vár déli falába befalazták. Ettől kezdve az építkezés ment, mint a karikacsapás. A várfal emelkedett, nem dűlt össze többet. Az aranytyúk meg elkezdte az aranytojásokat tojni. Azóta is szüntelenül gyűlnek valahol a várfal aljában. Azért van a várfal-oldalban annyi lyuk, mert azóta is keresik, de eddig még senki sem találta meg." (1958. Gregorits Sándor. — Csak az idősebb 70 éven felüli lakosok között találtam meg a várépítés során befalazott aranytyúk történetét.)

A néphagyomány tehát a vár keletkezési idejét Zrínyi korinak tartja, s két elemet sző az építkezéshez. Egyrészt a falak csak úgy lesznek tartósak, ha élőlénnyel kapcsolják egybe, az aranytyúk az áldozat megtestesítője. Ugyanekkor már más motívum hordozójává válik, avval, hogy nem közönséges élőlény, hanem aranyból való, különleges, kincset érő.

Evvel a „kincs", illetve kincskeresés motívuma bekerült a népi hagyományanyagba, s annak szerves tartozékává válik, amely a legutóbbi időkig is foglalkoztatja a képzeletet.

2. Mecsek és környéke útikalauz, szerk.: Kárádi Károly és dr. Oppe Sándor, Bp. 1979.

A szigetvári aranytyúk. Zrínyi Miklós a török jöttének hírére hozzálátott a várfal erősítéséhez. Az épülő várfal azonban mindig leomlott. Az egyik katona aztán tudatta Zrínyivel, hogy a várfal csak akkor áll meg, ha megfogják a vár körüli mocsárban, bozótban élő aranytyúkot és beépítik a várfalba. A terv sikerült. A megépült várfal jó védelmet nyújtott a sok török ellen. Az aranytyúk most is ott él valahol a régi várfal egy rejtett üregében és évről évre rakja aranytojásait. Kincskeresők százai igyekeztek már nyomára jutni, de hiábavaló  volt minden fáradozásuk. Ha nagy veszedelem fenyegeti a várat, az aranytyúk mindenkor megszólal a falban és ijesztő kárálással szólítja a népet Sziget várának védelmére.
3. Régi regék Zrínyi földjén, Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006.

A szigetvári aranytyúk

Török szultán jöttét egyre több hír mondja,

Több lesz napról napra Zrínyi Miklós gondja.

Építtetni kezdi sziget várát rögtön,

Török tenger előtt gát legyen e földön.

Követ cipel sok nép s katonáknak száza,

Gerendákat hordanak föl a döngölt sáncra.

Hej, de nem nő várfal abból, ami épül,

Nem áll meg a sok kő, mind leomlik végül.

Zrínyi mihez kezdjen? Ki segíthet néki?

Várfal építését hol van, aki érti?

Ezrek között nincs több, csak egy harcos mondja,

Ő tud orvosságot erre a nagy gondra.

Biztatják a társak, beszéljen a bánnal,

Árulja el végre, hogy áll meg a várfal,

Jó tanácsért tőle nagy jutalmat nyerhet,

S minden lelken könnyít nyomasztó, bús terhet.

Hívatja az embert Zrínyi, mikor hallja,

Tud valami hasznost legénye a bajra.

Megszólal a harcos: „Várfalunk nem dől le,

Csak az aranytyúkot falazzuk a kőbe!

Kívül a nagy vízben nád van, sás és káka,

Aranytyúk is lesz ott. El kell fogni élve,

S századokon által rejtse a fal mélye!”

Mindenki elindul Zrínyi parancsára.

Aranytyúkot fognak másnap alkonytájra,

S harmadnap a várfal mély ürege rejti.

Azt, hogy hova tették, nem mondta el senki.

Megállt már a kőfal! Nyárra végig kész lett,

Majd a török ellen védte benn a népet.

Most is áll még, s benne – arra délen –

Él az aranytyúk is rejtett üregében.

Soha meg nem szűnik annak élte napja!

Szép arany tojását évről évre rakja.

Ástak ott már százan, mind, kik erről tudtak,

S nincs nyoma a kincses, fényes aranytyúknak.

Ember még nem látta, s mégis, ha nagy baj van,

Rémes hangon kárál, megszólal a falban,

S bár maga a síkra onnan sohse lép ki,

Szólít fészkét, kincsét, s Sziget várát védni!

4. Pesti János szerk.: Az ördögszántotta hegy – Bartanyai mondák, hiedelmek, történetek – Alexandra Kiadó, Pécs, 2002.

5/1. Történeti mondák - http://www.nlcafe.hu/forum

Aranytyúk

Amikor a török közeledett, Zrínyi Miklós elrendelte, hogy Szigetváron erős várat építsenek.
Hozzá is fogtak a munkához, hordták a követ, döngölték a földet, de a várfal sehogy se akart összeállni - mindig leomlott.
Azt mondja az egyik katona:
- Ide hallgassanak, emberek! Így a vár falát soha fel nem építik. Azt másképpen kell kezdeni.
- Hát hogyan kell? - kérdezték tőle a többiek.
- Akkor áll össze a tégla, ha a falba beépítik az aranytyúkot - felelte a katona.
Erre Zrínyi kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse az aranytyúkot.
Kereste is mindenki, látástól vakulásig keresték, végül meg is találták.
No, ha megtalálták, mindjárt megfogták, és a vár déli falába befalazták.
Ettől fogva úgy ment az építkezés, mint a karikacsapás. A várfal szépen emelkedett, többet nem dőlt össze.
Az aranytyúk meg tojni kezdett. Gyűltek a tojások a várfal aljában, s most már a tojásokat kereste mindenki. Azért van most a várfal oldalában az a sok lyuk, mert azóta is keresik az aranytojásokat, de eddig még egyet se találtak.

5/2. Szigetvár hősei előtt tisztelgünk –2014, augusztus 6. - www.alfahir.hu

„Szigetvár építése

A mocsaras vidékre épült várat állítólag hasonlóan erősítették meg, mint magos Dévát, szerves anyaggal. Míg Dévánál embert áldoztak fel, addig Szigetvárnál megelégedtek azzal, hogy az aranytyúk tojását keverték bele a mészbe. A nagy török ostromot a falak azonban a különleges építési technikával sem bírták ki és sok helyen ledőltek.”

6. Csanádi Imre-Vargyas Lajos: Röpülj páva, röpülj. (Magyar népballadák és balladás dalok.) Bp. 1954., 67-69.  - Kőmives Kelemen (A falba épített asszony)

7. Udvaromon aranykakas, aranytyúk - http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/26210/nepdalok/udvaromon-aranyvalyu-aranykut-kalotaszeg-zeneszoveg.html

8. A csúnya királyfi és a szép királykisasszony -

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/gyermekkonyvtar/mese/csunya.htm

Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl, volt egyszer egy király s annak egy leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézőbe.
Felmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondta:
- Ilyen legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki. Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve, de mehetett, nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt.
Azt mondta magában:
- Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a leány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.
De másnap elővette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz s mondja nagy lelkendezve:
- Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még nem látott.
Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.
Összecsapja a kezét:
- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondta az inasnak.
- Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.
Mondta az inas:
- Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.
A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast.
Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, és szaladott nagy örömmel a szobájába.
Másnap az inas elővette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobalány, szalad a királykisasszonyhoz s jelenti:
- Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában.
Futottak az inas szobájába s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.
- Jaj, de szép guzsaly, jaj, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebből! - mondotta a királykisasszony.
- Kívánj akármit, megfizetem érte.
Mondotta az inas:
- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot s legyen a tiéd az aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast s szaladott vissza szobájába.
Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elővette az aranytük röt, felakasztotta a falra s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll előtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de gyönyörűségesen.
Szaladott a királykisasszonyhoz.
- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?
Mennek az inas szobájába, hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.
Szólt az inas:
- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!

Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.
- Add nekem ezt a tükröt - könyörgött a királykisasszony.
- Neked adom - mondta az inas - hogyne adnám, de három csók jár érte.
De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt.
Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyű haragra gerjedt, amikor látta, hogy a leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt.
- Ki a házamból - ordított a király - ha kedves az életed! - s világgá kergette a leányát, világgá az inast.
Kimennek a városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi ő, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába.
A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá lett királyfi:
- Most én megmosdom s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se szólott a királykisasszony, vette a csízmát s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ott magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a királykisasszonyhoz s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.
- Emlékszel-e - mondotta a királyfi - amikor azt mondtad, hogy még a cipődet sem engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak s mondta lelkes szóval:
- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába s még aznap lett nagy heje-huja, dínom-dánom, lakodalom.
Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.

9.9. Jakob Grimm - Wilhelm Grimm: Grimm legszebb meséi - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1965

http://www.nepmese.hu/mesetar/Mes%C3%A9k/Az-aranymad%C3%A1r/details

10. Kisgyermekek nagy meséskönyve

11/1. http://www.csillagplafon.hu,

11/2. Toroczkai-Wigand Ede: Öreg csillagok, Főnix Könyvműhely, Debrecen , 2003.

12. dr. Oppe Sándor: Mecsek, Sport Lap- és Könyvkiadó, Bp. 1959.

13. The Jataka, Volume I, tr. by Robert Chalmers, [1895], at sacred-texts.com http://www.sacred-texts.com/bud/j1/j1139.htm

14. Aesopus: Állatmesék, Sarkady János: Aiszóposz és meséi, Szukits Könyvkiadó, 2000.

Az aranyat tojó liba

Egy ember szerfölött tisztelte Hermészt: ezért õ egy aranytojásokat tojó libát ajándékozott neki. Az azonban nem tudta kivárni, míg apránként meggazdagszik, s mert azt gondolta, hogy belül a liba színaranyból van, levágta. Az történt azonban, hogy nemcsak számításában csalódott, hanem a tojásokat is elvesztette: belül ugyanis csak húst talált. Ugyanígy sokszor a kapzsi emberek, miközben még többre áhítoznak, a kezükben levőt is elvesztik.

Az aranyat tojó tyúk

Egy embernek volt egy tyúkja, amely aranytojásokat tojt. Azt hitte, hogy belül is színaranyból van, és ezért levágta; de a belsejét éppolyannak találta, mint a többi tyúkét. Így, bár azt remélte, hogy nagy gazdagságra lel, a kicsit is elvesztette. A mese bizonyítja, hogy meg kell elégedni a meglevővel, és kerülni kell a telhetetlenséget.

15. Megtalálták a legépebb etruszk várost, 2004. április 23.  http://mult-kor.hu/cikk.php?id=935

16. Sudár Balázs: Pécs 1663-ban – Platón Pécsett, Pécs Története Alapítvány, Kronosz Kiadó, Pécs, 2012.

17. Abulkászim Manszúr Firdauszi: Királyok könyve (Sáhnáme), ford. Devecseri Gábor, Európa Könyvkiadó Helikon osztálya, Békéscsaba, 1979.

18. Egy különös gót kincs, 2011, június http://alfahir.hu

Szigetvári végvári katonatemető

http://www.szigetvarihirado.hu/cikk/kozelet/cid=1343

"Kincses Szigetvár"

http://www.szigethvar.hu/kincses-szigetv%C3%A1r

Tündér Ilona és az aranyalmafa

Tündér Ilona és az aranyalmafa

            Vannak olyan helyek a világon, ahol évezredek kapcsolódnak össze emberi sorsokkal. Egyszerre jelen van mítosz és történelem, hagyomány és emlékezet, mely sajátosan összefonódva kihat a jelenre. A tér-idő-sors-anyagvilág ilyenkor kizökken megszokott medréből és merész fordulatok következhetnek. Tanúi lehetünk a történelem formálódásának, mint egy műhelyben, láthatjuk, ahogy a mesterdarab készül.

            Helena, Ilona - régi, szép női neveink egyike. Kinek ne jutna eszébe meséink Tündér Ilonája.  Avagy Trója Szép Helénája, mely név igen divatos volt a késő-antik világban épp úgy, mint a magyar középkorban. Nagy Konstantin császár édesanyjáról, Szent Ilonáról azonban már kevesebben hallottak manapság, pedig a középkorban Európa népszerű szentje a Szent Kereszt megtalálója. Legendája szerint a kegyes életű asszony bejárta az egész Szentföldet, keresve Jézus nyomait, míg végül a Golgotán megtalálta a keresztet és annak szögeit. A hagyományok szerint a kereszt szögeiből fiának sisakot és lószerszámokat készíttetett, hogy csatáiban legyőzhetetlen legyen. (A hagyományok szerint e szegek egyikéből készült Lombardia vaskoronája a Corona Ferrea, amivel többek között Nagy Károlyt és Napóleont is megkoronázták.) Innen már Nagy Konstantin története következne, aki az elbeszélések szerint sokáig pogány volt, míg egy égi jel hatására, mely keresztet formált azt az üzenetet vette, hogy - „e jelben győzni fogsz!” Ezt követően katonáinak pajzsára Krisztus jeleként keresztet festetett fel és így indultak 312-ben Róma ellen, ahol győzedelmeskedtek Maxentius csapatai felett a Milvius/Milvian hídi csatában. (Megjegyzendő, hogy Szigetvártól nyugatra Molvány régi, középkori oklevelekben elő előforduló neve is meglehetősen hasonló Milvan. Pannónia ekkor római provincia volt, lehet a névadásnak római kori hagyománya.) 313-ban a milánói ediktum elismeri a kereszténységet. 314-ben (vagy 316-ban) az Eszékhez közeli Cibalae mellett győzte le társcsászárát Liciniust, akivel később kiegyeztek. A császár bár támogatta a keresztény egyházat, zsinatokat rendezett (melyben fellépett a korai egyházat megosztó tézisek, mint például az arianizmus ellen), megalakítja a Roma Nova-t, melyet halála után neveznek el róla Konstantinápolynak, templomokat alapított (Születés temploma, Szent Péter bazilika, Falakon kívüli Szent Pál bazilika, Hagia Sophia, Szent Sír Temploma, Szent Apostolok Temploma) maga állítólag pogány módon élt és csak élete végén keresztelkedett meg, ehhez mérten meglehetősen sokat tett a keresztény.

            A magyar földrajzi névadásban is megjelenik ezen legendás események tisztelete. Keresztúr titulussal több egyházas településünk is bír Kárpát-medence szerte, a középkorban ekként tisztelték szentként az Igazi Keresztet. Szigetvár szomszédságában is feltűnik Almáskeresztúr, mely azonban továbbá azért is érdekes mert a XV-XVI. században valahol a mai Kispeterd környékén létezett egy Szent Ilona/ Szent Ilma asszony, nevű káptalan birtokában álló falu. Mindkét fenti hagyomány tetten érhető a Vörösmarty-féle Szép Ilonka történetben. Bár a költemény a Vértesbe helyezi a történet színhelyét egy helyi kispeterdi rigmus szerint: „Ott ahol állott az ősz Peterdi háza, ott van most az Isten imaháza.” A környékbeli Szent Ilona tiszteletről már szóltunk. Ezen felül azt is tudni lehet , hogy a költő a Peterdi család kései leszármazottaitól hallotta a családi legendát, mely megőrizte Ilona tragikus kapcsolatát Mátyás királlyal. A családi emlékezet azonban megfeledkezett a középkori Baranya vármegyei nemzetségi központjáról Nagypeterd, Kispeterd környékén, melyet a török háborúk alatt vesztettek el. Van viszont egy másik szál is amely ide kapcsolja a történetet: Hunyadi János egyetlen baranyai birtoka a Zsibót melletti néhai Farkasfa erdők közepén álló települése. Mátyásnak kedves embere volt a Szigeti vár birtokosa enyingi Török Ambrus, kinek felesége Anthimus János szintén Ilona nevű leánya volt, aki révén jutott a Vár birtokába. Gyermekeik között pedig szintén volt Ilona nevű leány, aki később Perneszy Imre felesége lett. De ha már a szigetvári birtokosok névválasztásairól esett szó meg kell említenünk, hogy a korábbi évszázadok alatt is előfordult az Anthimus család soraiban az Ilona név. Beke fia Lanceus leánya Ilona tűnik fel a XIV. század folyamán, illetve meg kell említenünk a vár építőjének tartott Ozsvát hasonnevű leánytestvérét és leányát is.

Mátyás fia, Corvin János vesztett csatái után Pécs és Szigetvár váraiba menekül serege maradványaival és ide menti a Szent Koronát is. Majd halála előtt Török Imrére bízza gyermekeit, akiknek tragédiájáról Thúróczi beszámol krónikájában. A haszonszerzés vágya erősebb volt a hűségnél és a becsületnél. Így halt ki a Hunyadiak híres családja és hanyatlott alá a Magyar Királyság.

            Térjünk kissé vissza a görög mitológiára. A trójai szép Heléna/Ilona személyénél aligha találunk ismertebb női szereplőt a klasszikus történelemben. Tündaréosz király felesége Léda, két  hattyútojásból kikelt gyönyörű leányáért kérők tucatjai jelentkeztek, míg végül két görög hős lett a kedvezményezett: Agamemnon és Meneláosz. Páriszba beleszeretett Helené, Meneláosz felesége,  asszonyszöktetése indultak a görögök Trója ellen. A trójai háború tíz esztendeje felforgatta az egész mediterrán világ történelmét. Közleletű felfogás szerint ez katalizálta a nagy késő-bronzkori népmozgásokat, mint a tengeri népek vándorlását, mely átrajzolta a térség politikai képét. 

            Trója másik, Homérosz által használt neve – Ilion is érdekes párhuzamokat kínál. A közelmúltban feltárt hettita szövegekben ugyanis rábukkantak a város Kis-Ázsia népei által használt nevére, ezekben ugyanis – Wilusa néven szerepel. Érdekes szójáték ez, hiszen a magyar is épp így becézi egyedüliként a világon az Ilonákat – Ilusnak.

            De egy kissé hátrább is kell lépnünk a történetben. A mítosz szerint Páriszt, a trójai herceget kérte föl Erisz, a viszály istennője, hogy válasszon győztest a három egymással vetélkedő istennő – Pallas Athéné, Héra és Aphrodité egymás közötti vetélkedésében. Természetesen mindhárom istennő megkereste a hőst ajánlatával, míg végül Párisz az istennők közül Aphroditének kedvezett és a világ legszebb asszonyának szerelmet választotta, ezekkel a szavakkal adva át az almát: „-A legszebbnek!”. Ezzel megpecsételte saját végzetét, mert elnyerte ugyan Helené szerelmét, de ezzel elveszejtette saját hazáját és családját.

            Az aranyalmáról szólva tudvalevő, hogy ennek megszerzése Herkules nagy feladataihoz köthető, mikor ugyanis a hérosz egyik próbája az volt, hogy hozzon el a messzi északon található Heszperiszek kertjéből három aranyalmát, arról a fáról, amit a sárkány, a Draco őriz. Ezen almák egyike volt Erisz almája.

            Maga a Trójai történet a görög-római antik világban általánosan ismert és nagyon népszerű volt. Számos műalkotás (szobor, vázafestmény, mozaik, irodalmi művek) elevenítette fel évszázadokon keresztül, így nem csoda a névdivat már ekkori megjelenése. A magyar kultúrkörben Anonymus gesztájában olvashatunk a mítosz ismertségéről, melynek fő forrása Frígiai Dárész 5-6. századi históriája.

            Tegyük fel, hogy a mítosz mögött egy még régebbi történeti igazságmag húzódik, és mint minden mítosz egyben kortalan is. A Heszperiszek csodálatos északi kertje akár lehetne a Kárpát-medence újkőkortól-kései bronzkorig nyomon követhető matriarchális társadalmi és vallási központja, ahol minden együtt van egy még ősibb történet szereplői közül. Hazánk területén belül  Baranya megye területének nyugati részén, Szigetvár térségében a középkori Alma patak partján több helyen előfordul az Alma, mint földrajzi név. Legyen szó birtokról, településről, vízről, vagy éppen Szigetvár egyik XV. századi „Almasziget” megnevezéséről. A Pécsi-medence nagy őskori szakrális központjai (Szemely) fölött a Mecsek-Zselic magaslatain a késő-bronzkortól erős erődrendszerek őrködnek. A néprajz számos motívumkincséből különösen a Jakab-hegy környékének mondáihoz köthető a sárkány. A „vörös sárkány hegye” a bronzkor óta lakott hely, ahol a vaskor elején, mintegy 3000 évvel ezelőtt felépül a Kárpát-medence legnagyobb sáncokkal övezett vára. Később a magyar középkorban az itteni és a pilisi remeteközösségek összefogásával születik meg az egyetlen hivatalosan is elismert magyar alapítású szerzetesközösség a pálos rend.

            A walesi nép hagyományaiban ez a hely, mint őshaza szerepel. Wales címere pedig máig az Arthúr-Merlin legendakörben is felbukkanó vörös sárkány. (Az iráni eredetű szarmata népeknél is feltűnik a draco-hadijelvény, melyet a rómaiak is átvesznek tőlük, majd a Karoling seregekben is találkozunk ezzel a hadijelvénnyel. A középkori címerekben is felbukkan a sárkány, valamint nagy hatással bír a korban a Szent György legenda is.) Az országuk neve ősi nyelvükön Cymru, mely elválaszthatatlan a hegyen álló város építőitől, akik a régészeti bizonyságok szerint a Kárpát-medence első íjfeszítő lovasnépéhez a kimmerekhez tartoztak.

            Herodotosz a kimmerekről úgy ír, mint a szkíták által hazájukból elűzött népről, melynek egyik része Kis-Ázsiába költözött, másik felük pedig nyugatra vándorolt.

            Európa régi királyai közül Nagy Károly nem egyedüliként örököse volt egy ősi híres  generológiának. Erről az örökségről a francia krónikákon kívül a Tarikhi Üngürüsz is megemlékezik, mely Sicambria városáról úgy ír, mint amit a Trójából menekülők alapítottak, majd hagytak el nyugat felé mentükben. Ez a családfa visszafelé az időben több ezer esztendőn át, Szikambria, Kimméria, Trója, majd a Szentföld irányába mutat. Lehetne szó a biblikus származástudat divatjáról is akár, de kétségtelen tény, hogy ez az örökség országok és birodalmak sorsát határozta meg ezer esztendőn túl is. Anjou Nagy Lajos is - Nagy Károlytól való származásának tudatában, ennek az örökségnek tudatában építette ki Közép-Európa legjelentősebb birodalmát. A Frank birodalomtól kezdve Német-Római Császárságon át sokszor megjelent a római birodalmi gondolat Európa történetében. Napóleon (éppen Szent Ilona szigetére száműzik) császársága és a Hiteleri Németország külsőségeiben, jelképeiben is utánozta a korai előképet.             Azonban a világkirályság emberi eszménye lassan elvesztette lényegének értelmét, melyet az arany országalma jelképezett gömbjében egy röggel a Golgota földjéről. Az igazi keresztény király mindig tiszteletbe kellett tartsa, hogy királysága Istentől való és alárendeltetett Krisztusnak. Gondoljunk csak Szent István király országfelajánlására, vagy Szent László angyalok által történő megkoronázására. A magyar szakrális királyság Mátyással zárva az uralkodók sorát az értők szerint a Szent Korona eszmerendszerbe, alkotmányába zárta ősi törvényeit. Ezzel összefüggésben kell megemlítenünk, hogy II. András királyunktól 1918-ig az apostoli magyar király viselte jelképesen a Jeruzsálem királya címet is.    

            „Mint Hector Tróiának, úgy én Szigetvárnak erős őrzője voltam...”- írja Zrínyi Miklós dédapjáról. Több eredetlegenda közül mely a Zrínyiek családjában élt, volt olyan mely alapján ezeket a sorokat nemcsak jelképes hasonlatnak tekinthetjük. Az Ilona/Helena nevek többszöri előfordulása (mindkét Miklós leányát ekként hívták) a családi névadásukban emellett szól. 

            A Zrínyiek családi temetkezőhelye a Csáktornya melletti Szent Ilonáról nevezett pálos kolostor esetében ismét elénk kerül Nagy Konstantin édesanyjának tisztelete.

            Gellért püspök magyarországi szerepvállalása is kapcsolódik történetünkhöz. Eredetileg a Szentföldre készül, de útközben Magyarországon halad keresztül és felismeri igazi küldetését. Nagyboldogasszony napján Székesfehérváron a napba öltözött Asszonyról prédikál és ezzel megnyeri a királyt és a magyarokat. A Jelenések könyvének (12. rész) híres látomásában is feltűnik  a nagy vörös sárkány képe, majd Mihály főangyal harcának leírása következik a sárkánnyal.

            Az Asszonynak adatott sasszárnyak, mellyel a pusztába ragadtatott az üldözés elől visszaköszönnek a Zrínyiek címerében is.

            Ősi népmeséink -Tündér Ilona és Árgyélus királyfi, Fehérlófia jelképvilágában is ott találjuk az aranyalmafát, a sárkányt és a királylányt. Lehetetlen nem meglátni az Édenkert emberpárját a gyümölccsel és a kígyóval e történetek hátterében. Vagy valami sokkal régebbi valóságot, melynek  hagyományát őrizte meg a Paradicsom elvesztésének története és az ember azon ősi vágyát, hogy azt visszaszerezze. 

            A Szép Ilonka elemzői szerint a családi történet mögött a Mátyás-monda világkirály beavatási rítusa rejtezik. Ebbe az irányba mutatnak a magyar népmesekincs témánkhoz kapcsolódó  jelképei. Nimród/Nemeréről és Attiláról is azt jegyzi fel az egymástól független hagyomány, hogy minél többet harcolnak, annál nagyobb lesz a seregük. Fehérlófia történetében is ez történik a hőssel. Megküzd ellenfeleivel, majd pártjára állítja őket, mi több vérszerződést kötnek egymással. Árpád vérszerződése a hétmagyarral is ezt a célt szolgálta. Így született a magyar nemzet.

            Nimród/Nemere őskirályunk (a magyar királyi család eredete Árpádon és Attilán keresztül Nimródig vezet, majd Ádámhoz és Évához jutunk a Biblia tanúsága szerint és ezt ezer évig nagyon is komolyan így gondolták) régi sumér agyagtáblákon fennmaradt történeteiben egy olyan meglepő és a későbbi magyar hagyománnyal is teljesen összevethető történet bontakozik ki.

            A hős azért harcol, hogy újra „egy nyelve” legyen a földnek és elnyerje jutalmul a női istenségtől, Innanától az „égi szent koronát”. Hét vezére van akik mind istenfiak (ragyogók), égi nász gyermekei, akárcsak ő maga. Gilgámes mondája ezt úgy örökíti meg, hogy „kétharmad rész isten, egyharmad rész embernek” mondja a hőst. Az „isteni nász” szertartásának nyomai több mezopotámiai szövegben is fellelhetők, eltorzult formában fennmaradt a szertartás az ókori Babilonban is, mint erről a rítusról az ókori szerzők is beszámolnak írásaikban. Ennek a vallásgyakorlatnak lehetett nyoma Trójában, illetve még korábban a Kárpát-medencében. A világ legrégebbi írása szintén alátámassza e kapcsolatrendszert. A 7-8000 éves Tordos-Tatárlaka-i lelet későbbi kapcsolatai között a régészet ott tudja Trója B. rétegét, Krétát és a mezopotámiai Uruk városát. Ezek a kezdeti rovásos jelek megelőzik az ékírást és a világtörténelem egyik legősibb európai kultúrköréhez vezetnek a Tordos-Vinca kultúrához, melynek kapcsolata a már említett Dél-Dunántúli Lengyeli-kultúrával kétségtelen.

            Innana - Tündér Ilona – Boldogasszony ősi mítosza itt összeér az Alma-szigeténél. Szigetvártól délre, Hobol határában az Alma partján állott a néhai Kerekboldogasszony település, Dinnyeberki déli határában a tatárjárás során elpusztult Boldogasszony nevű „város”, a Zselicben ma is megvan Boldogasszonyfalva, a továbbiakban még egy törökkori jegyzékben szereplő Boldogasszony koronája nevű faluhellyel számolhatunk Görcsöny szomszédságában.

            Négy réteg találkozik itt egymással, a legarchaikusabb a népmeséink Tündér Ilona mesecsokra, majd az antik világ Trójai Helenája/Ilonája, a keresztény Szent Ilona és a szintén legendás visszhangú Szép Ilonka története. Magáról az almáról is sokat lehetne szólni, de ez már egy másik történet.

            Népek és történelem, évezredek és sorsok kapcsolódnak itt össze a láthatatlan, mindent mozgató szellemi világgal, mint ahogy az Iliászban, úgy Zrínyi - Szigeti veszedelmében is a szemmel láthatatlan szférában zajlik a lényege a dolgoknak az Alkotó műhelyében. 

Lebedy János

Zrínyi

I. Apák vétke

„Tekintsetek a hollófiakra, hogy nem vetnek, nem aratnak,

sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat...” (Máté 6: 26)

Zúgnak az erdők fái a szélben,

Reggeli fények ébrednek színesen.

Izzik még tűzhelyén a parázs,

Nyitott ablakból asszony éneke száll.

Illata édes a harmatos földnek,

Minden fűszál terhétől hajlik meg.

Íze zamattá érik a gyümölcsnek,

Kellemes a madárdal az ember szívének.

Lassan a völgyeken lankákba olvad a táj,

Óriás hegyekről amint a patak idetalál,

Seregestől láthatod csordáit szarvasainak.

Láthatod Una vizének sebes sodrását,

Zöld mezők között általrohanását,

Sűrű erdők mellett kanyarodását

Zöld sziget körül csendesedő voltát

Kosztajnica várának lobogó zászlóját

Hallhatod a szelek vad rohanását.

Odabenn a tűz ég és meleg a kenyér,

Piros-zöld ablaküvegeken játszik a fény.

Nagy fehér patyolat között vetett ágyban,

Kicsiny gyermek sír fel anyja ölén.

-Zord idők között jöttél fiam a világra,

Kívül és belül ellenség tör most hazádra!

Innen a pártosok, onnan a terekek,

Ki lesz, ki menthet ügyünkben bennünket?!

-Hol vannak már a hollóknak fiai?

Hol vannak már a mezők liliomai?

Istentől kedvelt jó vitéz királyink?!

Immár búsulásodra fordultak híveid?!

Jövel Uram Jézus! Segély meg bennünket!

Szánd meg országunkat, szegény életünket!

Töröld el rútságunk, fertelmes romlásunk,

Apáink vétkeit ne vedd számításul!

Old meg zárját ős bilincseinknek,

Ne béklyózza senki csalárdul lelkünket.

Nézz le mireánk, a magas Mennyekből,

Áld meg e gyermeket, legyen jó szolgádul!

„A kis Jézus aranyalma,
Boldogságos Szűz Mária,
Egy kezébe ringatgatja,
A másikkal takargatja.

Aludj, aludj kisdedecske,
Betlehemi hercegecske,
Nem királyné a te dajkád,
Szolgálóbul lettem anyád.

Oh te dudás mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás,
Ha kimegyek ajtóm elé,
Föltekintek az ég felé.

Ott látok egy szép kápolnát,
Benne a szép Szűz Máriát.”

(Népi imádság)

...

Idő fordul, szélnél sebesebben,

Zúgnak az évek tova, rendületlen.

Recseg-ropog az idő vén fája,
S aláhullanak néha a levelek.

II. Oroszlánkörmök

„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;

De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.” (Máté 6: 28-29)

Daliás vitéz áll a bástyán,

Bécs várának alánéz síkján.

Körül a törökök sáncok közé bújva,

Lövik a várost szüntelen ágyúkkal.

Szolimán hadát nyomasztja a gondja,

Őszi esők között mint Bécset ostromolja.

Vívják szakadatlan a magas kőfalakat,

Ágyúkkal, aknákkal rombolva azokat.

Ám a várat sok vitéz nép védi,

Hiába a török nagyszámú seregi.

Számban fölösen, de nem vitézségben,

Bajlódnak keservvel várnak vívásával.

Védők pedig gyakorta kitörnek,

Károkat tesznek a törökök népének,

Vínak azokkal váltó szerencsékkel

Harcoknak mezején szertelen hévvel.

Így szerezhetni legjobb érdemeket,

Hadi iskolában szép előmeneteleket,

Így ismertethetni meg leginkább magát,

Az ki vitézi dologban kíván dicséretet.

Győztesen kitörni, ellenre támadni,

Karddal a kézben ellenséget űzni,

Nehéz tusában sebeket szerezni,

Magát nem kímélve sebeket osztani.

Ily sorsa vagyon bátor vitéznek,

Az kit Isten a haláltól mente meg,

Annak osztályrésze diadal vagyon,

S híre katonák közt példaképpen vagyon.

Így ismerhetni meg őt vitéz voltában,

Kardforgatásban, hadak járásában,

Királynak szemében dicséretképpen,

Aranylánc, szép arabs paripa jutalmaképpen.

III. Babér

Kosztajnica vára de sokat te láttál,

Hogyha te köveid beszélni tudnának,

Elmondhatnád szavad a habos Unának,

Az meg tovamenve az egész világnak.

Zrínyi gróf vendéget vár a palotában,

Díszes termeiben az ódon várnak.

Katzianer gróf a vendég maga,

Ékes ajándékkal kedveskedik vala.

Dicséri Zrínyi gróf érdemeit,

Melléje sajátját is felemlegeti,

Király hűségét próbálni akarja,

Töröknek pénzét, aranyát kínálja.

- Nem kell nekem török császárnak aranya,

Sem semmi ékessége pogányok urának.

Tartsa meg kincseit maga országában,

Hadait meg távol saját birtokában!

- Nem tudsz te semmit, ostoba szolga!

- gerjedezik most fel Katzian haragja-

- Mert kit uradul szolgálsz országod rontója,

Szép Magyarországnak igazi hóhérja!

- Nem tartja az híven szent fogadalmát,

Mivel felfogadta Hazád pártfogását!

Meglásd, elveszejt, miként velem is tett,

Csak maga hatalmát öregbítni nem rest.

- Minden szavad árulás, elhallgass, akarom!

- Hitvány bitang ember ki nem lát a homályon,

Meglásd, veszésedet magadnak kerested!

- szóla most Katzian és tőrével közelget.

De ki tőrét először kirántotta,

Annak sorsa azzal teljesedett.

Az ki korábban szíves barát volt,

Abból halálos ellenség lett.

…

Évekként pergett le az idő homokszeme,

Történt pedig sok dolog közepette:

Pest vívása közben a király serege,

Igencsak megszorult a török kezébe.

Körülfogta hadát Ferdinánd királynak,

Menekülni onnan nem igen tudnának.

De ha egy remény van, az ott termett sietve,

Vágta a törököt király népét mentve.

Mindenki éltette dicséretes nevét,

Kit akkor biztos halálos veszélyből kimente.

Zrínyit ekkor Ferdinánd király,

Érdeméről meg nem feledkezve,

Tette bánná, népe fölött dicséretképpen,

Legyen hűsége, virtusa példaképpen.

„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”

(Máté 6:33)

Ide következik az „Egyszer egy királyfi…” népi énekes-játék.

IV. Frangepán Katalin

Fényes nap ez minekünk,

Ragyogjon orcád kedvesem!

Aranylik a kelő Nap fénye,

Nézd a madarat, mint repül felfelé!

Gond elmúlik nyomtalan,

Engedd szaladni szíved szárnyán!

Parázs ég szép szemedben,

Áldás köszöntött most ránk!

Ne törje csüggedés mosolyod,

Kikelet felé forduljon szemed!

Andalít most a lágy szellő,

Titkot hord magában a felhő.

Alma érik, jer együk gyümölcsét,

Lánc elpattan kezed érintésén.

Imába foglaltam gyakran nevedet,

Néma angyalok néznek könnyesen.

„...Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres; A ki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván a mije volt, megvevé azt.” (Máté 13: 45-46)

V.    A magyar nemes

Az ki érdemeit hűségesen bírja,

Méltatlan feledve nem marad jutalma.

Háládatosképpen hű szolgálatáért,

Mit mindenkor cselekedett Magyarországért,

Kapta a királytól Muraköz birtokát,

S ennek ékkövéül Csáktornya várát.

Ennek helye esett ekkor Zala vármegyébe,

Így lett birtokává Magyarország része.

Ekképpen példává lőn sok hív népeknek,

Kiváltképpen a magyar nemzetnek,

„Kell nekünk, mind, jó magyarnak lenni,

hogy horvátnak is ekképp kiválóvá válni!”

Hűségben szolgálni Szent Koronánkat,

Érdemben nagyobbat ki az ki találhat!?

Krisztus nemzetének így lenni részese,

Kire bízva vagyon az ő nagy keresztje!

Eggyé válni, testvérré, Ő hű szolgáival,

Kik hitükért öntözték vérükkel a földet.

Századokon át testükből pajzst téve,

Védbástyaként állva tenger közepében.

Lehet-e nagyobbat ennél kívánni?

Kincsért lehet-e édesebb szolgálni?

Mert ott vagyon szíve az embernek,

Ahol a mennyei kincset lelé meg.

„Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Máté 6:21)

VI. Babócsai diadal

Ezerötszáz és ötvenhat esztendőben,

Jöve a török had Sziget ellenében.

Vívják azt erővel, felhő sok sereggel,

Ágyúkkal, éléssel és sok feles néppel.

De a védők mindvégig megálltak,

Útját rekeszték a tenger pogánynak.

A városból mind a várba zárkozának,

Annak záraira igen vigyázának.

Vívnak ők naponta ádáz tusákat,

Törökök felett gyakran triumfálnak.

Ahogy híre jött a veszedelemmel,

Mindjárt hadba indult Zrínyi a sereggel.

Jó Nádasdy Tamás véle együtt vagyon,

Szép hadi rendekkel vonulnak a síkon.

Babócsa alá csalják a törököt,

Rinya folyó partján állítják rendjüket.

Jönnek a törökök, mint a feldúlt méhkas,

Hagyták az ostromot, „mint Pál az oláhokat”.

Kezdtek ők nagy hévvel, bátran csatározni,

Nagy lendülettel a magyart megvívni.

Amint így küzdenek, egyenlő eréllyel,

Ím, egy lovas tűnik ki bátor seregével.

Köpönyegét golyók lyuggatják keresztül,

De csak az élen törtet rendületlenül.

„- Mi a neved vezér, ki vagy te, mondjad?”

- kérdi a török bég csodálva a lovast.

„- Én, Zrínyi vagyok, horvátok bánja!”

- vágtat a vezér élen a kopjával.

Megrendültek ekkor a török hadsorok,

Futnak és hátrálnak immár a pogányok.

Lőn győztes ünnepe ismét a magyarnak,

Krisztus dicsőülésének szent ünnepnapja.

…

A diadal hírére lett aztán rettenet,

Egész Dunántúlon a törökök felett.

Futottak mind el nagyobb váraikba,

Győztes magyarokat nem várva be.

Sürgetné Zrínyi gróf, több sereg kellene,

Itt volna az idő a török kiűzésére!

Ám a várt segély, s a had elmarad,

Más dolga akad a birodalomnak.

Jobb a végeken most a törökkel béke,

Császár választásra készül Bécs népe.

Kicsiny országod sorsa holnapra vár,

Várj még Zrínyi gróf, zöldül még a határ.

Ezért bosszúságból, hirtelen haragból,

Lemondott a gróf a horvát bánságról.

A német generálisok irigyei annak,

Aki győzelmeket győzelemre forgat.

VII.                     Fényárnyék

„Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;” (János 11:25)

Napra éj száll, majd nap virrad,

Gyertyaláng éltünk viaszként olvad.

Hanem fenn a magas égben,

Szép csillagunk fennen égjen!

Égett a tűz, s a parázsról,

Izzó pelyva szállt az ágról,

Felszállott a magas égbe,

Csillagtüzek bús ködébe.

S ahogy szaladt, fel magasra

Csillagok közt elvész nyoma.

De hiába nincsen sorsa,

Viszont csillag hull utána.

Azt regélik, úgy mesélik,

Könnyet ejt olykor az ég is,

Mert ha elmúlik egy élet,

Így válaszol rá az ég is.

Nézzétek a sárga lángot,

Mint jár táncot a parázson.

Egymással mint ölelkeznek,

A dallamra táncba mennek.

Szempillantás csak az éltük,

Mégis elérik a céljuk,

Ölelésben összeforrva,

Halnak, s születnek újra!

Kit anya szült e Föld porába,

Embernek e szép világba,

Annak harca szakadatlan,

Fény és árnyék űzik gyakran.

Annak sorsa, hogy keresse,

Ha találta elveszítse,

Azt a híres arany almát,

Boldogságnak szép zálogát.

…

Így búcsúztatott el szép Frangepán Katalin,

Mindenben hű társa, gyermekei anyja,

Minthogy virágnak is mulandó nyílása,

Üde harmattal, szép illatozása.

Gyászolta meg őt hulló levelekkel,

Imába kulcsolt szívében könnyekkel.

Krisztusra tekintő bízó reménységgel,

Szürke égből vett bánat köpönyeggel.

VIII. Kulcsok

Napok és hosszú évek teltek,

Hadjárásokban béke percek.

Nyárra ősz, majd tél következett,

Fehéren takarta a hó a hegyeket.

Majd riadni kezdett a fagyott Unán,

Kizsendült a mező a folyó partján.

A sólyom magasan repült a Nap felé,

Vadászkürt búgott a százados tölgyesben.

Hívatta a király Zrínyit magához,

Ajánlott neki újabb méltóságot.

Kincstárnokának kívánja megtenni,

Mint ki javaiban is különb, mint a többi.

Hadi érdeméért, mit mással nem cserélhet,

Csatákban szerfelett való erősséget. 

Ezen felül Szigetnek várkapitányságát,

S a Dunántúl főkapitányságát.

Így aztán Zrínyi Szigetbe vonula,

Sok erős vitézzel a várat megrakta.

Lett itt a töröknek nagy rettenete,

Minden pogányoknak nagy veszedelme.

Sokszor szétkergette a portyázókat,

Messzire űzte a rabolni vágyókat.

Karja a Dráváig, innen a Dunáig,

Ért híre és félelme a szultán udvaráig.

IX. Kizil Elma

„És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Máté 4: 9)

Nagy híres Szolimán törökök császára,

Hadat indított ismét az országra.

Ekkora sereget nem látott a világ,

Száz és húszezer török katonát!

Valának ővelük sok lövő szerszámok,

Ágyújuk kettőszáz és kilencven három.

Sok derék szpáhijuk és jó janicsárjuk,

Csak lovasban százszor ezer katonájuk.

Nagyvezérük vala a Szokolli Mehmed,

A hadtanácsban foglalja az első helyet.

Néki parancsszava ezreket vezényel,

Felette egyedül csak a szultán rendel.

Ősz már a Szolimán, nagy szakálla vagyon,

Hetven és két tavaszt látott már egykoron.

Ő is felkészülve a sereggel indula,

Mivel álmát ekképp egy dervis magyarázta:

„- El kell néked menned szép Magyarországba,

Ott fénylik tenéked az szép aranyalma!

Hiába tenéked az te sok koronád,

Mígnem Magyarhonnak nem bírod birtokát!”

„- Annak koronáját te nagy ősöd viselé,

Az kinek ostorát egész világ félé.

Így lész rettenete te minden népeknek,

Bécs és Róma után, minden kereszténynek!”

Külde azonképpen követét a szultán,

Szigetnek várába sietve induljon.

Kérje el kulcsait Zrínyitől nyomban,

Mert ott megállani nem lehet a harcon.

Megy a török követ Sziget várához,

Áll Zrínyi gróf elé, kezd mondandójához:

„- Szultán akarata –add át várad kulcsát,

Mellé küld el kardod és akkor élni hagy.”

- Amit reám bíztak, azt én nem adhatom,

Nem enyém az, hogy azt néked juttathatom.

A kardomért, ha az kell, érte kell jönni,

 De azt csak halálért tudom cserélni.

X. Esküjük

Ekkor Sziget várát egy tó kerítette,

Alma patak vízét egy nagy gát növelte.

Hozzája csak hídon lehetett bemenni,

Óvároson által a várba bejutni. 

Óvárosnak vala három kaputornya,

Három szegletében, három bástya vala.

Ezen kívül csak az Újváros álla,

Ennek szegletében két sarkán egy bástya.

Városok voltak árkokkal kerítve,

Hidakon vitt az út azok közepébe.

Várba olyan keskeny palló vezetett,

Bárki oda csónakkal könnyebben mehetett.

Ekkor szigetiek mind egybegyülének,

Zrínyi hívására egybesereglettek.

Voltak ők kétezren és még háromszázan,

Velük a családjuk még néhány százan.

„- Mi most a várunkba be fogunk zárkózni,

Törökökkel szemben harcot fogunk állni.

Az ki ebben velünk megosztozni akar,

Esküre emelje most fel kezét hamar!

- Esküdjünk meg Isten színe előtt,

Hogy mi most a várat fel nem adjuk előbb,

Mintsem életünkkel, ha kell hát fizetünk,

De ellen kezére abban nem engedünk!

És ti mindenben szót fogadtok nekem,

Uratokul hűen választotok engem!

Aki ez esküvést eztán megtagadja,

Sújtson le reája az Isten haragja!”

Így szép egyetértésben ezt felfogadták,

Kapukat földdel jól eltorlaszolták.

Bástyákra ágyúkat kasban igazítottak,

Oda felcipeltek sok golyóbisokat.

Őrséget rendelt Zrínyi a falakra,

Éjjel és nappal álljanak strázsába.

Kémlelik a határt ők most mindenfelé,

Lovasaik mennek Duna-Dráva mellé.

 XI. Ostrom

Jönnek a törökök, seregük kiárad,

Mint megáradt folyó töri át a gátat.

Számuk foghatatlan, országnyi sokaság,

Szolgahad kíséri roppant járását.

Kerítik körül Szigetet sok haddal,

Megszámlálhatatlan fehér sátorokkal.

Ágyúkkal lövik éjjel és nappal,

Szűnni nem akaró égzengő robajjal.

Árkokat töltik földdel és rönkökkel,

Bástyákat töretik roppant lövegekkel.

Lerontották már mind a tornyokat,

Összetörték a szép harangokat.

Rohannak mind ők a falakon a résre,

Egyik másik hátán kapaszkodik érte.

De a magyarok nem állnak hiába,

Visszaűzik őket nagy kárukat látva.

Így mennek a várra ők fogyhatatlan,

S így apad számában a védősereg lassan.

Sok ember halála esik mindennapon,

De leginkább töröknek fájdalma vagyon.

Ami nem megy számban és erőben előre,

Azt ravaszsággal hajlítják kezükbe.

Várnak bástyájába aknát ásnak vala,

Annak pusztulásán magyarnak nagy kára.

Tűz és ellenség közt megkevesebbedve,

Visszaszorulnak a kastélyba menve.

Itt már férőhelyek szűknek bizonyultak,

Sok néppel egybe ők nyomorgattatnak.

„- Add meg várad Zrínyi, s fejedet megtartod,

Minden te népednek életét megóvod!”

- szólott a török követet küldözve,

De cselből hitette a magyart sietve.

„- Én a várat nektek soha meg nem adom,

Fejem álltáig, azt halálig megtartom!

Fontosabb nékem Hazám becsülete,

S szép üdvösségem reménylett ügye!”

XII. Végjáték

„A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpír méhéből leszen ifjaidnak harmatja.” (Zsoltárok 110:3)

Látja Zrínyi tűznek pusztítását,

Látja vitézei fogyatkozó számát.

Asszonynak, gyermeknek nem való e pokol,

Itten pusztulni nekik nem való.

Töröknek haragja férfi ellen szól,

Kegyelemre köztük senki nem gondol.

De asszonyt és gyermeket véd a törvénye,

Török bosszújának ez vagyon a féke.

Így ha ők vesznek is választott halállal,

Ártatlanok megmaradhatnak, még ha rabsággal.

Isten kezébe vagyon itt mindenki,

Csak Ő szabadíthatja itt a népet ki.

„- Jöjj Cserenko, hű szolgáló vitézem,

Add nékem ünneplő öltözetem.

Add nékem száz magyar aranypénzem,

Váram kulcsait övembe teszem.

Fejemre teszem szép kócsagos süvegem,

Apám régi kardját markolja kezem.

Nem kell már más, vidd az udvarba,

Aranyam oszd szét mind a legényeknek!”

Emígy elkészülve ment ki az udvarra,

Várják már vitézi készen a harcra.

Hozzájuk ekképp szól bátorítva őket,

Fellelkesítve mind a halálba menőket:

„- Vitéz katonáim! Lám hová jutottunk.

Nem az ellenség nagy száma, sem vitézsége,

Hanem a tűz és a régóta tartó szárazság győzött le minket!

A várat megtartani nem tudtuk,

De a vitézi becsületet megtartjuk!

Gyertek, menjünk ki a külső várba,

Verekedjünk meg vitéz módra az ellenséggel!

Én köztetek az első akarok lenni.

Maradjatok velem a megsemmisülésig!”

- Előre!

- Jézus! Jézus! Jézus!

Mint küzdöttek ők, lángos szerelemmel,

Legendák mesélik, korok csodálták.

Ellen nem fért közelükbe. Jó haláluk volt.

Lelkükért lehajoltak az angyalok.

„Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” (Jelenések 21:7)

2013. novembere

Lebedy János