2018. március 13., kedd

300


300'
-avagy gondolatok a "Zrínyi" mítosz anatómiájának örök párhúzamaihoz 

Sziget.
Honfi! Ha fellépendsz düledék várára Szigetnek,
Sírva ne említs szót, sajnos eleste felől:
Ott hős Zrínyi mellett bátor daliái nyugosznak:
Gyönge panaszszózat bántja nagy álmaikat.
Wörösmarty Mihály

Prológus

A mítosz nem történelem, hanem a valóság előtt álló színes szövet, cifra köntös. Időben-térben tőlünk távoli dolgok lenyomata, akár a csillagképek, melyek dimenziói nemcsak valóságról, de a szemlélő nézőpontjából alig-alig felfogható szépségről és harmóniáról szólnak. A mítosz szubjektív művészet, szent (nem profán) tudás. Lényege nem a történés lépésre pontos ismerete, hanem a lépéseket mozgató erő, ok, cél, motiváció ismerete. Miként szicíliai Diodórosz fogalmaz: „Általában azonban úgy áll a dolog, hogy a régi mítoszoknak nincs egységes és egybehangzó meséjük; épp ezért nem kell csodálkozni, ha a régi történeteket elbeszélve egy s más tekintetben nem vagyunk összhangban az összes költővel és történetíróval.”
A láthatatlanból előálló látható nézőpontjából építi fel világát, érezve-tudva, hogy mindez a valóság sokak számára nem, vagy nehezen megfogható része. Nem babona, sokkal inkább tapasztalat, egyetemes bölcsesség – a gondolkodó ember elméjén keresztül felfogható léteszencia, elixír. Már ha egyáltalán éber álomként éljük életünk és vannak még kérdéseink.

...ha láttak is, hiába láttak ők,
s amit hallottak, azt sem értették, akár
az álomképek, éltek öntudatlanul,
mint kiknek minden mindegy...”
(Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz)

Ki az ki bírja európai kultúrkörünk örökségét, vesztesnek merné mondani háromszáz bajtársával Leonidászt?! A történelmi tények ismeretesek, a hadtörténet örök példája ha önfeláldozó bátorságról esik szó. Thermopülé – fogalom. Szigetvár - Zrínyi öröksége hasonló példa a magyar történelemben, a régi keresztény Európában visszhangos párhuzam. Zrínyi a magyar/horvát Leonidász. Wörösmarty Mihály epigrammájának sorai jelenleg Szigetvár főterén olvashatóak az Oroszlán emlékmű, Hazánk első közadakozásból (!) elkészült 'Zrínyi Emlékműve' talapzatán.
A párhuzam már a korban is él, reneszánsz örökség, de új fényt kap az ébredő új magyar identitásban a XIX. század nemzeti romantikus környezetében. Lengyel Dénes történeti mondái között közli Dugonics András (1817) – Spártai felelet című adomáját, miszerint a szultán röviden üzent Zrínyinek: „Küld el a kardod, ha élni akarsz!”, melyre Zrínyi válasza ekképp hangzott: „Gyere a kardért, ha halni akarsz!”- majd felkötve kardját vitézeivel kitört a várból küzdött hősiesen mindhalálig. Ezek a szavak zengenek Moravecz Levente – Zrínyi 1566' c. drámai hatású rockmusicaljében.
„Ez a dicső hős, ennek küzdelme vette bele Szigetvárt a világtörténelembe. Leonidas volt keresztény erkölccsel.” (Szibenliszt Béla, 1924.)
„Talán Thermopülainál volt ilyen egyenlőtlen az erőviszony Xerxész és Leonidász között.”
(Varga Szabolcs, 2016)
Nemhogy nem újdonság, csak feledett bölcsesség mindez melynek nyomába szegődünk kis lépéseinkkel, kutatva a színes szövet között húzódó aranyszövedéket, hátha mesél a finomra munkált nemesfém ötvöse kezéről.

A nagy klasszikus: Spárta

Kr.e. 480-ban vívta legendás harcát Leonidász („oroszlán fia” vagy „oroszlánhoz hasonló”) király a Thermophülai-szorosnál a hatalmas perzsa sereggel szemben. Az egyesült görög had nagyjából 7000 főt számlált, melyből kitűnt Spárta 300 harcosa. Mellőzve a hadtörténet eseményeit témánkra összpontosítva inkább a spártaiak hátterét kívánjuk megvizsgálni. A hadjárat idején Spártában ősi ünnep van (Karneia), mely idején a szokások nem engedték a hadviselést -ezzel is magyarázható (lehetne) részben, hogy miért „csak” ennyien indulnak hadba. A hadba vonultak olyan harcosok voltak, akik már hagytak utódot maguk után. Továbbá ismert egy jóslat, miszerint Spárta csak egy Héraklész véréből származó király halála árán menekülhet meg. Leonidász királyi háza pedig Heráklésztól származtatta magát. A spártaiak csapata, mint azt az események is bizonyították önfeláldozó harcra készült, amit be is teljesített a küzdelem harmadik napján augusztus 11-én – mely a csata emléknapja. A hagyományok szerint a perzsa roham előtt Xerxész követe felszólította a görögöket fegyvereik átadására, amire a legendás válasza a spártai királynak valahogy így hangzott: „Gyere értük, vedd el!”
Megjegyzendő, hogy bekerítésük előtt Leonidász elküldte maga mellől a görögök zömét, csak 700 theszpiai, és 400 thébai harcos tartotta a szoros bejáratát, akik közül a theszpiaiak mindvégig kitartottak és elestek a spártaiak oldalán a thébaiak pedig megadták magukat. A túlélők pedig nemcsak továbbadták a történteket, de a hősök példáját látták benne, mint azt a későbbiekben látni fogjuk.
Leonidász holttestét a veszteségek miatt őrjöngő perzsa király állítólag példátlanul meggyalázta. Fejét levágatta és a testet keresztre feszítette. Később a maradványokat visszajuttatták a spártaiaknak, akik szokásaiktól eltérően a delphoi jósda utasítására nagy gyász közepette temettek el. A hősök emlékére oroszlánt ábrázoló emlékművet emeltek Szimonidész örök hírű soraival:
Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”
A háromszázak harca nem volt hiábavaló áldozat. Vitathatatlan morális következményein túlmenően katonai értelemben is jelentős eredmény volt. Az időt nyert görögség következő esztendőben méltó válaszcsapást tudott adni Plataianál. Ebben az összecsapásban, Arisztodémosz, aki szemsérülése miatt túlélte Thermopülét is halálmegvető bátorságával tüntette ki magát, visszaszerezve nemcsak becsületét, de tisztességet is nyerve népe között.

A „Balkezes” római

Kr.e.508-ban az etruszkok híres királya Lars Porsenna ostromgyűrűbe fogta Rómát. A legenda szerint ekkor egy Gaius Mucius nevű nemes ifjú polgár látva a város nélkülözését és tehetetlenségét cselekvésre szánta el magát. A terve szerint megölni készült az etruszkok királyát. A szenátus jóváhagyásával kilopózott a városból az ellenség táborába és az uralkodó közelébe került. Azonban a királyt nem ismerte fel, így tévedésből az írnokot szúrta le. Mire őt elfogták és a király elé állították aki előtt jobb karját az áldozati oltár lángjába tartva azt mondta, hogy rajta kívül 300 római ifjú esküdött fel ugyanerre. A király csodálva bátorságát szabadon engedte és elvonult seregével Róma alól. Az elhíresült eset után, jobbját használni nem tudván „Scaevola” - „Balkezes” melléknevet kapta és igen nagy tiszteletet lett jussa népe körében. A hagyomány szerint Kr. e. 480-ban (ugyanabban az évben amikor Leonidász) hunyt el 44 éves korában.
Gedeon – a bibliai hős

Az Úr ezt mondta Gedeonnak: Ezzel a 300 emberrel, akik szürcsöltek szabadítlak meg benneteket, és adom a kezedbe Midjánt.” (Bírák 7:7).
Az Ószövetség korának hőse Gedeon népének bírája. A honvédő harcra szerveződő sereg létszámát isteni parancsra 300 válogatott főre csökkenti, majd a három részre osztott csapat kezében kürtökkel és cserépedényekbe rejtett fáklyákkal három felől rohanja meg ellenség táborát éjjel. A siker biztos előjele az ellenség táborában kihallgatott őrálló álmáról való elbeszélése. Gedeon pedig csodás győzelmet arat.

Szelaniki Musztafa (- a török aki görög)

Zrínyi Miklós halálának leírásakor, a jelenlévő török krónikás, Szelaniki Musztafa szerint Zrínyi aranyos ruhában, háromszáz vitéze élén tört ki a várból. A kérdés nem az, hogy Szulejmán szultán és Szokolovics Mehmed nagyvezér történetírójának volt-e módja pontosan megszámolni az utolsó harcon elesetteket, hanem hogy ez a szám szimbolikus, amit Szelanikinek ismernie kellett. Ebből a végkifejletből visszafejtve a török szóvirágok dús bokrát – láthatóvá válik ugyanaz, amiről a bosnyák hősi énekek is szólnak – Zrínyi hős volt- Óriás. Két aspektust említve csupán: - egyik a Zrínyinek fogalmazott levél, amit állítólag a fia nevében írtak – és az erre kapott megdöbbentő erejű válasza Zrínyinek – nyilván aligha valóságos esemény – de mégis kiváló fogás Zrínyi személyének a méltatására, amit az oszmán (valójában szerintem görög - Szelaniki) történetíró pozíciója nem tehet meg. A másik a rövid, de velős méltatása a magyaroknak, mely szintén elrejtőzik, de utóbb már jól látható a cifra keleti köntös mögött.

2011-ben Szigetvár a Magyar Országgyűléstől a „Civitas Invicta” - „Leghősiesebb Város” címet kapta. Az „invicta” - helyesen legyőzhetetlen-t jelent. 2016-ban az „Zrínyi Miklós Emlékév” kapcsán pedig Szabó Tamás – „Zrínyi és katonái” emlékművének felirata is ideerősít: „In Gloriam Et Honorem Aeternum Militum Invictorum. MMXVI.” - Örök dicsőség és tisztelet a legyőzhetetlen katonáknak!
Zrínyi és bajtársainak harca példátlan kegyetlen és ádáz küzdelem volt a hatalmas túlerővel szemben. De ez a küzdelem nem volt reményvesztett és nem láncolta szíveiket félelem. Együtt – egymás mellett álltak és hitték, hogy életük -haláluk okkal, céllal történik és nekik egyetlen kötelességük a helytállás. Szigetvár hősei maradéktalanul ennek eleget tettek. Holtukban is győztesek Ők és ezt az ellenfeleik is megértették, ennek lovagias jelét hagyták.
Tudom nehezen értjük meg mai fejjel, de örök emberi értelemmel felfoghatóak Jézus szavai: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” (Máté Evangéliuma: 10, 28)
Valamint: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért."
(János Evangéliuma 15:13)
Lebedy János