2019. január 31., csütörtök

Kőbe vésve...




„Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt?
Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.”
Prédikátor könyve 1: 2-4. (Károlyi Gáspár fordítása)

"És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket."
János Evangéliuma 8:32 (Károlyi Gáspár)

Kőbe vésve…
avagy „Vanitatum vanitas…”

Kedves Olvasó! 
A január különösen kedvez a gondolatok sarjadásának. Így vagyunk ezzel mi is, mikor ősi helyünkről (Szigeth vára) múltba révedezve vendégül látjuk kicsit Kölcsey Ferencet, Marcus Aureliust vagy Bölcs Salamon királyt. Egyikük fogja a másik kezét. Így citálja elénk Weöres Sándor – De profundis-a Oscar Wilde-ot a mélységből Dávid király 130. zsoltárára. De ha már a dolgok velejéről esik szó mostanában egyszerűen lenyűgöz Dante Infernojának legmélyéről kivezető „titkos út” – melyen át, mint írja „…így jutottunk ki a csillagokhoz.”
„Per aspera ad astra”- „göröngyös az út a csillagokig” - avagy „minden elmélkedés nehézséggel/küzdelemmel jár.”
Az ’aspera’ – durva/göröngyös, fosztóképzője nélkül - bizalom, remény értelemmel gazdagodik. Ez már tényleg a dolgok legalja akar lenni. A teljes reményveszettség állapotából csakis a csillagok közé vezethet az út minden multidimenzionális értelemben.

„Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba király a csillagösvényen.”

Mérhetetlen szerencse, avagy „Sors bona, nihil aliud”- azaz „Jó szerencse, semmi más” ( ’…a jószerencse nem más, mint az Istentől kapott jó sors…’ - írja Zrínyi), hogy nekünk itt van ’Bendegúznak vére’, aki járatos kalauza galaxisunknak.
„Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság?” (János Ev.: 18:38)
Persze ez az Ember okoskodása. Pedig a képlet egyszerű, már Betlehemben is megmondták az angyalok: ’Dicsőség Istennek! Békesség az embernek!
„Békesség néktek!” – köszönti a feltámadott Jézus tanítványait (János Evangéliuma 20:26). Így köszöntik egymást a muszlimok is - „Salem aleikum!”
Úgy is mondhatnánk, nincs ’kőbe vésett’ emberi igazság. A Mózes kőtáblái azok ritka kivételt képeznek, mert azokra Isten a saját ujjával írta fel (Mózes II.:31:18) – a Törvény betűit.

Nem így a miénk. A mi szigetvári „kő” tábláink gyakorta tele vannak kisebb-nagyobb talán véletlen tévedésekkel, kisbetűs igazságokkal. Mivel kis csokrunk helytörténeti érdekességnek is számíthat, vegyünk elő belőle párat.

Az 1939-es emléktábla a várkapuban
Első példánk a szigetvári vár kapualjában található 1939-es emléktábla. A viszonylag tömör történeti összefoglaló a kor tudásából merít és első vonalban tájékoztatja a várba lépő vendégeket. Ami elsőre szembeötlő tévedés az egy hibás évszám: 1554. Valójában Kerecsényi László 1555. októberében tartoztatta fel sikeresen az ostromló törököket. „Voltak, akik úgy vélekedtek, hogy most Szigetvárt kell megtámadni és ostrom alá venni. Toigon azonban, jobb tanáccsal élve, az ilyenféle tanácsokat könnyen elvetette, mert tudta, hogy az a vár a természettől is, védőművekkel is igen védett, továbbá el van látva a szükséges dolgokkal, valamint nagyszámú vitéz őrséggel; meg azután már a nyár az őszbe is hajlott. Minthogy azonban úgy döntött, hogy visszatérőben Pécsre tér ki, hogy ott, élve a város kényelmével, a harcokban kifáradt katonáit néhány napig pihentesse, Szigetvártól nem messze a közeli hársfaerdő és Szenterzsébet falu között, az alkalmas vízellátás miatt az Almás patak mellett tábort ütött. Itt töltötte azt a napot s az arra következő éjjelt. Kerecsényi Lászlót, Szigetvár parancsnokát, aki később Gyulát a törököknek átadta, nagy rémület fogta el, s nem tudta, hogy mit tegyen, ha az ellenség megtámadná. Toigon azonban, miután Szigetvárnak rövid ideig súlyos gondokat okozott azáltal, hogy ostrommal fenyegette, megkezdett útját másnap folytatta, s Pécsnek, innen pedig néhány nap múlva Budának tartott. Kerecsényi László nem sokáig habozott, lemondott a szigetvári parancsnokságról.” – írja Istvánffy Miklós történetírásában. Azért tegyük gyorsan hozzá, hogy nem egészen így zajlottak ezek az események, de irodalmi szempontból jól kontúrozzák a későbbi hősies küzdelmet.
A másik zavarba ejtő dolog már az első sorban olvasható ’első’ kijelentés. Ennek a közkeletű vélekedésnek az alapja szintén Istvánffy Miklós munkáján nyugszik: „... A várat azért nevezik Szigetnek – latinul Insula-, mert őseink emlékezete szerint az elmúlt századokban Anthem Ozsvát, akinek ősei, mint mondják Görögországból jöttek Magyarországra, azon a szigeten, amelyet a szomszédos erdőkből és hegyekből eredő, s itt állóvizet és mocsarat alkotó Alma patak hozott létre, egy kör alakú tornyot épített, s ezt Szigetnek nevezte; egy tavat képzett ki, azáltal, hogy a patak medrét kitisztította, kiszélesítette és kimélyítette, s mentében hosszú földsáncot emelt. Utódai több épületet és bástyát is emeltek. Végül Enyingi Török Bálint a helyet úgy megerősítette, hogy még János király is kiállotta.” – Mint láthatjuk ebből a szövegértelmezésből egyértelműnek tűnhet, hogy „Sziget első erősségét” ki és mikor építhette. A probléma viszont az, hogy 1383 előttről egyelőre nincs hiteles okleveles adatunk Szigetről – eddig rendben is volnánk, azonban a 60-as évek régészeti kutatásai a várudvar ÉNY-i részében elhelyezkedő, fennemlített erődítmény alatt egy régebbi „lovagvár” nyomait is fellelték. „A kis téglavár minden kétséget kizáróan korábban épült, mint torony, ugyanis – mint ezt fen részleteztük, - ez utóbbi épült rá a vár alapfalára. A kis lovagvárat formája, építési módja, valamint a területén folytatott kutatás leletanyaga alapján a XIV. sz. végére helyezzük.” – írja Kováts Valéria régészasszony. Erről persze nem tudhattak a lelkes emléktábla állító polgárok 1939-ben. Viszont a tény nem cáfolja Istvánffy Miklós állítását sem, aki nem ír elsőségről, persze más korábbi várról sem említ semmit, csak Sziget elnevezésének okait magyarázza. A datálással azonban megjegyzem, hogy gondok vannak. Pusztán, mivel nincs ennél korábbi hiteles írásos emlék Szigetről (bár leletekről esik szó) kényelmesnek tűnik ennek a korábbi lovagvárnak a datálása. De mi a helyzet akkor, amikor a leletek egy majd’ kétszáz évvel korábbi birtokközpontra mutatnak, a „lovagvár” alaprajzi adottságaival együtt? A paradoxon feloldása abban lehet, hogy eredetileg a Sziget elnevezés az építéshez kötődik, de a régészeti előzmény egy korábbi korszakhoz, melynek a neve valami egészen más lehetett. Így a „lovagvár” e helyen, de nem a „Sziget” nevet viselő helyen épült. E hely neve akkor legvalószínűbb, hogy ’Alma’ lehetett.
A következő helyszínünk a szigetvári Zárda utcai Páduai Szent Antalról nevezett néhai ferences templom. A templomhomlokzat két szélén két eltérő információval szolgáló emléktáblát is találhatunk.
A Zárda utcai templom
a 'Műemlék' tábla
A másik tábla a templom falán

A ’Műemlék’ címzésű táblán az 1688-as építési dátummal van némi fenntartásunk. 1688-ban még igencsak török világ volt e helyen és egészen precízen egy török mecset állott itt. Ezt megerősíti az előbbinek ellentmondó második tábla felirata. Ez a feltehetően fából épült török épület szerepel Leandro Anguissola olasz hadmérnök 1689-es visszafoglalás utáni állapotokat hűen tükröző várostérképén is. Meglepő viszont a tájolása, ugyanis keletelt, tehát nem délkeleti tájolású, mint a legtöbb török vallási építmény. Ez a tény már többünket is elgondolkodtatott afelől, hogy lehetséges, hogy itt volna keresendő Szigetvár középkori plébániatemploma. Egy 1551-ből származó összeírás a ugyanis a ’Nagy utca’ („Platea Magna”) egyik végén említi a pap házát, mely elvileg a templom közelében állhatott. Ez Szigetvár tekintetében mindenképpen a K-NY-i főút irányával egyező lehetett. A töröktől elfoglalt városban szokás volt a korábbi keresztény épületek dzsámivá alakítása. A ferences templom előtti keletelt fából épített mecset alatt, lehetséges, hogy ott húzódnak a középkori város plébániatemplomának alapfalai.
A szigetvári könyvtár épülete

...egykor: zsinagóga (forrás: Szigetvári képarchívum)

Harmadik példánkat csak röviden jegyezzük, mivel külön tanulmány tárgya is lehetne. A Mártírok útján találjuk a szigetvári Könyvtár épületét, melyet eredetileg zsinagógának emeltek 1852-ben. Így is működött 1944-ig, amikor a település életében meghatározó értelmiségi szerepet betöltő zsidóságot tragikus körülmények között elhurcolták. Az 50-es években a gazdátlan épületből könyvtár lett. Az előcsarnokba belépve, emléktábla örökíti meg az áldozatok névsorát.
A könyvtár bejárata

A mártírok emléktáblája a könyvtár előterében

A szigeti várostrom 400. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségek várostörténeti jelentőségéhez kétség sem férhet. Ebben az időben, illetve az ezt követő években Szigetvár több köztéri műalkotással gyarapodott, így vagy úgy erősítendő a „hely szellemét” – a korszellemhez igazítva a fazonját. Ebből a lázas igyekezetből származik a következő példánk. Biztosan állíthatom, hogy a szándék nemes volt a kivitelben, ismerve az alkotója jóhírét, mégis apró, de ’tudományos’ hiba keveredett a heraldikába. Zágon Gyula – Zrínyi címeréről van szó, mely a szigetvári vár jelenlegi északi kapuboltozatának belső homlokzatán látható. Az alkotó – roppant termékeny munkásságáról is nevezetes - művészettörténet-rajz szakos tanár úr, akinek több míves famunkája is megtekinthető jelenleg is a zeneiskola folyosóján, valamint egyik festménye - a Zrínyi búcsúja – jelenleg is a vármúzeumban. Nézzük most azonban jobban meg ezt a címerábrázolást. 
A szigetvári vár északi kapuboltozata a Zrínyi címerrel

Zrínyi Miklós címere 1554-ből (a kép a szigetvári múzeumban bemutatott tablóról készült)

A motívumok ismerősek: koronás lovagsisakon griffmadár, alatta a címerpajzs két mezőre osztva. Balról vártorony, jobbról a két sasszárny látható. A koronás lovagsisak a muraközi grófságot jelképezi. Az állatalak azonban változó a Zrínyieknél, de eredendően sárkány, mely aztán áthajlik griffbe, majd főnixmadár alakot ölt a maga gazdag jelentéstárával. Így (is) üzentek a Zrínyiek akkoriban. A címerpajzs két mezeje viszont felcserélődött az eredeti címerhez képest. Ez szemet szúrhat, illetőleg bizonyos részletekre felhívhatja a figyelmet. A két sasszárny egyértelmű – ez a Subics ősök címermotívuma a korai középkortól kezdve. A másik mező már néha vitatott értelmű. A közvélekedés Csáktornyára gondolhat a vártorony láttán, netán esetleg Szigetvárra (mely, mint tudott nem Zrínyi magánbirtoka, hanem királyi vár volt), azonban sehogy sem tudnánk eligazodni a sűrűben, ha nem vennénk észre azt a másik aprócska különbséget is mely a két címert a felcserélt oldalak mellett szétválasztja. Pedig ez a két csillag teszi helyre a kérdést, több rendben is. A csillagmotívum a Frangepánok címeréből eredeztethető. 


Frangepán Duim pecsét a Magyar Országos Levéltár oklevélgyűjteményéből származik, 1452. június 20-ai okiratdatálással. Ehhez hasonlóan Frangepán Márton (1471. július 2.) pecsétje is két-két címerpajzsot tartalmaz. A jobb oldali, mely heraldikailag az előkelőbb helynek számít, vágott mezőben csillagot, a bal oldali két oroszlánt mutat. 




Bár a mi esetünkben egy címerpajzson belül látjuk a megosztást, aligha lehet kétséges, hogy itt a Zrínyi Miklós - Frangepán Katalin házassága következményeképp létrejött címertársításból eredhet és ezúton is jelzi a Zrínyiek új dinasztiaalapítását. Elég, ha a nemes elődök tudatával a kései leszármazottakra is feltekintünk. A helyes ábrázolás (bár kétségtelen korabeli nem hivatalos ábrázolásokon így, felcserélve is előfordul) az volna, ahogy az armálison láthatjuk a jobb mezőben az atyai Subics, a bal mezőben a hozományos – Frangepán örökséggel.

A rövid, korántsem teljes összegzés célja az érdeklődés felkeltését kívánta szolgálni, elsősorban pusztán filozófiai és várostörténeti értelemben. Szigetvárnak ugyanis vannak különös történetei. Például vannak itt vándorló szobrok, emlékművek is. Lehet ezekkel is gondolnunk kellene egyszer, hiszen valóságunk részét képezi ez is, mint az a víz ami a csapból kifolyik.

Lebedy János

Források:
Csanády György: Székely himnusz - Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_himnusz
Szerecz Miklós: „Sors bona, nihil aliud” - Link: http://szigethvar.hu/var/sors-bona-nihil-aliud
Istvánffy Miklós: Historia rebus Hungaricis - Magyarország története
Kováts Valéria: Sziget várának kutatástörténetéhez, Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Szakály Ferenc: Sziget mezőváros lakosságának „connumeratiója” 1551-ben
Lebedy János: „Vörös torony”- a szigeti lovagtorony történetiségének alapvetései - Link: http://kincsesziget.blogspot.com/2013/11/v-behaviorurldefaultvmlo_914.html
Rainer Pál: A Frangepán család címerváltozatai a XV-XVI. században - Link: http://epa.oszk.hu/01600/01610/00018/pdf/vmm_18_1986_15_rainer.pdf
Temesvári Jenő: A Zrínyi család címerváltozatai - Link: https://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/02/a_zrinyi_csalad_cimervaltozatai
gróf Nyáry Zsigmond: Zrínyi Ilona és az Árpád-ház, Magyar Családtörténeti Szemle 1943, 4.2. szám