Megjegyzések a blog köszöntő idézetéhez

Megjegyzések a blog köszöntő idézetéhez

Dolgozatunkban a költő és hadvezér, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának olyan értelmezését kívánjuk bemutatni, mely alapjaiban más megközelítését adja a mű jelképiségének, és a történelmi eseményeknek, mint amit erről akárcsak a szűkebb közönség is olvashatott. Megdöbbentő és felemelő értelmezést adunk közre, melyek a témakörhöz kapcsolódó kutatásainknak egy részét képezik, melyhez várunk minden hozzászólást, kritikát.

A Szigeti veszedelem irodalomtörténeti kutatása önálló tudományterületté vált széles feldolgozottsággal, kiváló tudósok munkásságának köszönhetően az elmúlt évtizedekben.  Tanulmányunkban szándékosan nem a teljességre törekedve, nem újrafeldolgozva az irodalomtörténet eddigi eredményeit foglalkozunk a témakörrel, hanem elsősorban új felvetéseinket szeretnénk ismertetni.

A meghajló feszület

A Szigeti veszedelem, Pars secunda - második ének 65. versszakától a 77. versszakáig 13 versszakon átívelően tart Zrínyi imája a szent feszület előtt. Magát az imádságot is idézőjelbe teszi a költő, hangsúlyozva, kiemelve annak fontosságát. Mű a műben. Az imádság íve a befejezés előtt a 75. versszakban éri el tetőpontját. A versszak kezdő sorai:

„Nem nékünk, nem nékünk, Uram, tisztességet,

De szent nevednek adj örök böcsületet.”

Az idézett sorok a 115. Zsoltár kezdő sorai. Az idézet, a fenti sorok tudatos voltára azzal is felhívja a költő a figyelmet, hogy ugyanennek a közismert zsoltárnak néhány versszakkal korábban a 71. versszakban a befejező sorait is idézi:

„Mert téged nem holt, hanem ki mast is él,

Dicsér, és nevedről tisztességet beszél.”

A „Nem nékünk, nem nékünk Uram…” sorok különös érdekessége, hogy ezek a szavak, a 115. Zsoltár kezdő sorsai, nem mások, mint a templomos lovagok jelmondata: „Non nobis, non nobis Domine, sed nomini Tuo da Gloria!”

 Kovács Sándor Iván felhívja a figyelmet, hogy az eposz számmisztikailag is leírható konstrukciójában kitüntetett jelentősége van a 13-as számnak. Egyik példának épp az előbbiekben idézett 13 (II.65-77) egybetartozó versszakot említi. A tizenhármas szám a templomos lovagrendhez is kapcsolható szimbolika. IV. (Szép) Fülöp francia király 1307. október 13-án (péntek 13) tartóztatja le a templomos rend több ezer tagját és kobozza el vagyonukat, majd máglyára is küldi őket.

A keresztes lovagrendek, így a templomosok hazai birtokainak nagyobb része, fontos várakkal Horvátország és Szlavónia területén összpontosult. A holló nevét viselő vránai perjelség templomos, később johannita történetének meghatározó kapcsolata a kezdetektől nyomon követhető a Brebiri grófokkal, a Zrínyi ős Subicsokkal, Babonichokkal, Frangepánokkal illetve magával Zrínyi Miklóssal, a hős várkapitánnyal.

A Szigeti veszedelem költője a családi hagyományok, legendárium ismeretében az eposzban úgy tűnik még ezen is túlmutató jeleket hagy. Az ima során a kálváriára, keresztútra utaló kép:

„Háromszor láttatott Zrininek, feszület

Hogy hozzá le hajlott, felelvén ezeket:” (II. 78.)

A keresztút során Jézus háromszor esik el, az ötödik stációnál Cyrénéi Simont kényszerítik a kereszt vitelére. A kezdetben kényszerként megélt keresztvitel után a keresztény tradíció szerint Simon a további sorsát és az egyház történetét is érintő meghatározó élmény részese lesz. Ő az első - és az egyetlen, aki szó szerint is - vihette Krisztus keresztjét. Márk Evangéliuma (15:20-22) megemlíti fiait: Rufuszt és Alexandert. A bibliakutatók általános véleménye szerint Pál apostol rómaiakhoz írt levelében (16:13) az ő fiát is üdvözli a gyülekezet tagjai között.

Bene Sándor több munkájában is közöl részleteket az általa ismertetett „Forstall-kodex”-ből. A XVII. század derekán született gyűjtemény egyik része a  Zrínyi család eredetével foglalkozik.  Forstall György ír szerzetes, Zrínyi Miklós hívására érkezett Csáktornyára, ahol több éves munkája során a család ősi iratanyagát átkutatta és több lehetséges eredetre vonatkozó elméletet is kidolgozott. Ezek között két jelentős elképzelés bontakozott ki. Egyik a gót királyok családjával Tottillával és fivérével Osztroviusszal hozza összefüggésbe a családot, a másik, minket jobban érdeklő eredetmítosz a Subics-Subicius-Sulpicius római patrícius nemzetséggel való rokoni kapcsolatok feltevésén alapszik. A korban más főúri családoknál is dívott az efféle rokonság keresés, némelyik esetben nehezen cáfolható (Frangepánok) módon. Tény, hogy ha csak feltevések szintjén éltek is ezek a családi mítoszok, akkor is meghatározó erővel járultak hozzá az egyes családok identitásához, esetleges társadalmi érvényesüléséhez, ugyanakkor nagyon tudatos is lehet a névhasználat.

A Sulpicius gens kiterjedt római nemzetség volt, mely a későantik világ provinciáiban is tovább élt (Gallia, Illiricum). Sulpicius Rufus néven ismeretes filozófus, aki Cicero kortársa volt, hasonló néven hadvezér a makedón-római háborúban, de Galba császár is e nemzetség tagja volt. Lukács Evangéliuma (2:2) említi, hogy Jézus születésekor Szíriában Ciréneus volt a helytartó, aki nem más, mint Sulpicius Quirinius, Palesztia és Szíria proviciák helytartója. A Károli Gáspár által fordított magyar nyelvű Biblia a passió során cyrénéi Simonról ír (Lukács Evangéliuma 23:26). Bár a bibliakutatók nagy része cyrénéi Simont az afrikai Kürénéből eredezteti, lehetségesnek tűnik, hogy Zrínyi viszont családi kapcsolatot vélt felfedezni a Sulpiciusokkal. Erre volt is némi alapja, egyrészt mivel a Rufusz és az Alexander név a Sulpiciusok közötti gyakori előfordulása, másrészről Pál rómaiakhoz írt levelében (16:13) Rufuszt a római polgárok, patríciusok között köszönti.

Vajon a fenti elképzelésen alapuló családi hagyomány köszönhet vissza a Zrínyinek háromszorosan meghajló feszület képében?

Király Erzsébet – Kovács Sándor Iván: A meghajló és beszélő feszület jelenete a „Szigeti veszedelem” II. énekében címmel, az Irodalomtörténeti közlemények folyóiratában megjelent tanulmányában dolgozza fel e jelkép kérdéskörét. San Giovanni Gualberto és Szent Brigitta legendáriumaiban, történetében megjelenő „beszélő feszület” jelenet, költő Zrínyi általi lehetséges ismeretét meggyőzően és alaposan támasztják alá a szerzők munkájukban.

Megítélésük, észrevételük helyes, a keresztcsoda jelképisége a középkori keresztény legendák világába vezet bennünket.

Vérrel írt betű

A „Szigeti veszedelem” költőjétől az eposz záró versszakában érdekes utalást találunk, amely kíméletlen pontosággal ad magyarázatot a kereszt jelképiségének használatára. A mű utolsó versszaka formailag is kitüntetett, sorszám nélküli és hosszabb egy sorral.

„Vitézek Istene, ime az te szolgád

Nem szánta éretted világi romlását;

Vére hullásával nagy bötüket formáll,

Illy subscribálással néked adta magát,

Ő vitéz véréért vedd kedvedben fiát!”

       

     

   A subscribálás, aláírás vonatkozásában két tényezőt mindenképpen ki kell emelnünk. Először is a valódi nevünket, családunk igazi nevét írjuk alá. Másodszor pedig az aláírás sajátkezűleg, vagyis kézzel írt betűkkel történik. A költő fel is hívja erre a figyelmet – vérével nagy betűt formál.

A probléma a következő, ha egy ilyen titkos üzenettel találkoznánk a műben, vagy ilyet keresünk, akkor szembe kell nézni azzal, hogy az egész műben nincsen kézzel írt betű, hiszen nyomdai munka, kiadvány elejétől a végéig. Vagy mégsem? Az első kiadás címoldalán, amely grafikai munka, találunk kézzel írt, szokásosnál nagyobb formátumú betűt. A syrenaia „i” –betűje helyén álló „j” betűről van szó, amely egyébként, érdekes módon, a későbbi kiadásoknál eltűnik, megváltozik. Nem szirénről, szirénáról van itt szó, hanem a Zrínyi család valódi identitását jelző névről, küldetésükről. Syrenai, a gróf Zrínyi Miklós, mint Simon, aki vitte Jézus keresztjét.

        A Subics-Subicius-Sulpicius vélt, vagy valós rokonság kérdését nyitva hagyva, és a legendáriumokon túlmenően sokkal konkrétabb itt a jelképhasználat. Cyrénei Simon személyével, keresztvitelével jelképileg itt a Szentföldért harcoló, életüket adó keresztes lovagok keresztfelvétele és viselése hozható összefüggésbe. Ebben a kontextusban a Zrínyi család templomos, johannita hagyományai, az imában elhangzó templomos jelmondat, a Cyrénei Simonra utaló képek, a meghajló feszület és a vérrel írt betű teljesen egységes és világos jelképet, szimbolikát hordoz: a Zrínyi család és a szigetvári hős Zrínyi Miklós meghatározó jelentőségű keresztes lovagi, templomos örökség továbbvivője, őrzője.

        Az irodalomtörténet a Syrena kifejezés magyarázataként régóta ismeri a Serini, vagyis Zrínyi névhez kötődő szójátékot. A szirénai név jelképi használatát valóban a Zrínyi, vagyis Serini név adja, azonban a család a Zrínyi nevet a Nagy Lajos királlyal történő várcsere után használja. Az ősi Subics nevet hagyják el a Serini névért. Nagy Lajos, a lovagkirály kötődése a keresztes lovagrendekhez ugyan rejtélyes, de kétség kívül valós. A legújabb kori történeti kutatások ugyan vitatják, de ismert hagyomány, hogy Szigetvár várának építése Nagy Lajos király főpapjához, a Szigeti nevet fel is vevő Szigeti Istvánhoz kötődik. Szigeti István, Stephanus de Insula nem más, mint Jeruzsálem címzetes pátriárkája.

        Arra a kérdésre, hogy Nagy Lajos korában, Sziget alapításakor a térséghez már kötődött-e a későbbi hős, Zrínyi Miklós családja, kézzelfogható bizonyítékokat is találhatunk. Szigetvár közelében, a szomszédos Almamindszent török-korban elpusztult templomhelye melletti temetőben került elő egy valószínűleg koporsóra szögezett érmelelet. A pénzérme Subics Pál bán   jellegzetes pénzérméje.

Szigetvár, 2014. március

Király Lajos, Lebedy János

Felhasznált források:

Bene Sándor: A „Forstall-kodex”, in.: Zrínyi –dolgozatok V. , 1988.

Király Erzsébet – Kovács Sándor Iván: A meghajló és beszélő feszület jelenete a „Szigeti veszedelem” II. énekében, in.: Irodalomtörténeti közlemények 1981. LXXXV. évf. 4. szám.

Kovács Sándor Iván: A „Syrena” és a szobor, Pro Pannonia, Pécs.

Sugár István: Szigetvár és viadala, Bp., 1976.

Szigetvár története, szerk.: Bősze Sándor, Ravazdi László, Szita László, Szigetvár, 2006.

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Diáktéka Kiadó.