2014. augusztus 30., szombat

A szigetvári aranytyúk

„E könyvről ne hidd, hogy csalárd vagy hamis,
de tudd: változandó a sors útja is.
E könyvből meríthet, kiben csak van ész,
ki képet, ki rejtvényt kihámozni kész.”
(Firdauszi: Királyok könyve, I. Előhang)

A szigetvári aranytyúk

A vár építésének legendája

Szigetvár építésének ismeretes egy archaikus elemeket megőrző néphagyománya - az Aranytyúk története. Ennek a több változatban fennmaradt történetnek egyik legrégebb feljegyzett változatát Kováts Valéria gyűjtötte, majd közölte a szigetvári néphagyományokkal kapcsolatos tanulmányában.1
„Zrínyi elkezdte építeni a várat, mert jöttek a törökök. Hordták a követ, döngölték a földet, de sehogysem akart a várfal összeállni, mindig leomlott. Egyszercsak az egyik katona azt mondta, hogy ő tudja, hogyan kell várfalat építeni. Mondják neki a többiek, hogy ők is szeretnék ezt tudni. Zrínyi is megkérdezte tőle. Ö azt felelte: akkor fog a tégla összeállni, ha a falba beépítik az aranytyúkot, Zrínyi erre kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse meg az aranytyúkot. Meg is indultak a mocsár felé mindannyian. Ebbe az időbe itt még sok madár volt. Nehéz volt az aranytyúkot megtalálni, de végül is sikerült. Megfogták, aztán valahová a vár déli falába befalazták. Ettől kezdve az építkezés ment, mint a karikacsapás. A várfal emelkedett, nem dűlt össze többet. Az aranytyúk meg elkezdte az aranytojásokat tojni. Azóta is szüntelenül gyűlnek valahol a várfal aljában. Azért van a várfal-oldalban annyi lyuk, mert azóta is keresik, de eddig még senki sem találta meg.” (Gregorits Sándor 1958. évi elmondása alapján közölte Kováts Valéria)
            Egyéb változatai közül több is közlésre került, például 1979-ben a Mecsek és környékének útikalauzában2, a „Régi regék Zrínyi földjén” c. Szigetvár környéki mondákat egybefoglaló gyűjteményes kötetben verses formában3, továbbá az Ördögszántotta hegy c. Baranyai népmondagyűjteményben4.  Annak ellenére, hogy Kováts Valéria úgy találta, hogy csak a 70 év felettiek ismerik, egyéb kisebb közlésekben, utalásokban máig is a köztudatban maradt a történet, kétségtelen, hogy nem a legismertebbek közé tartozó szigetvári monda.5  
Néhányat a jegyzetek között ismertetünk ezek közül, értékmegőrző célzattal.
            A történet egyik jellegzetessége az építéshez kapcsolódó áldozat. Szinte azonnal eszünkbe juthat Déva várának népballadája.6
            A másik aspektus pedig a növekvő aranytojások száma, a halmozódó kincs tárgyköre, mely korántsem biztos, hogy tárgyiasult érték csupán.

Az aranytyúk néprajzi párhuzamai

            A magyar néprajzi hagyatékban máshol is fellelhetjük az aranytyúkot.
„Udvaromon aranyvályú, aranykút,
abból iszik arany kakas, arany tyúk.
Arany kakas mind azt kukorékolja,
a szeretőm Kolozsváron katona.”
A kalotaszegi népdalban7 éppoly közönséges, mint „A csúf királyfi és a szép királykisasszony”- meséjében.8
De éppenséggel a nyugat európai kultúrkör folklórjától sem ismeretlen az „Aranymadár” – ott találjuk a Grimm fivérek meséi között9 épp úgy, mint a távoli Kína népmeséi között10.
            A magyar csillagmondák is fenntartották az aranytyúk képét. A „Fiastyúk” története szerint „…egy tündér a szélanyótól ajándékba kapott egy aranytyúkot hat csibével, s mivel ezek segítségére voltak abban, hogy megtalálja kedvesét, hálából elhelyezte őket az égbolton. A Fiastyúkot másképpen Fagyhozó csillagnak is mondják, mert amikor már kora este látható az égen, akkor közel a tél. Tehát évszakcsillag is volt. Mivel a temérdek csillag között könnyű volt megtalálni, s igazodni lehetett hozzá az út során, ezért útmutató csillagnak is használták. Egy Mátyás királyról szóló regében Kampó táltos, aki Mátyás elveszett lovát kereste, eltévedt a sötétben, s az égből alászálló Fiastyúk igazította útba. Erdélyben Szitáslyuknak ismerik, mert azt hitték, hogy az égbolt kárpitja azon a helyen ki van lyuggatva, és áttünedezik rajta a mennyei fényesség.”11/1
            Más változatban: „A fiastyúkról is fölötte kedves mondát találunk regéink közt: A tündérkedvesét kereső nő a Szélanyától ajándokul kapta a bóbitás aranytyúkot a hat pittyével s általa kedveséhez jutott. Feltámad október felén napkeleten, a bika lapockáján kotlik, hét apró csillagból áll.”11/2
            Baranyai mondakapcsolatként megemlíthetjük a „Jakabhegyi kincsek” történetét, ahol az elrejtett aranykincs őrzője egy kakas képében őrködő elátkozott király.12

Régi történetek

            A keleti hagyományok közül a buddhista vallási szövegeket tartalmazó Suvannahamsa Jataka-ban találkozhatunk egy aranytollú madárral, melynek tollai gazdagítottak ideig-óráig - a mértékletességre intve.13
            Aesopus állatmeséi között két nagyon hasonló változat is fennmaradt, mely történet eredete talán a szerző frígiai otthonában keresendő.14
Nemrégiben hírt lehetett hallani egy megkerült etruszk városról, melyről feltételezték egyesek, hogy a híres Chamars lehetett. Itt a néhai Clusium közelébe temették el a nagy etruszk uralkodót is Lars Porsena királyt, akinek a sírja idősebb Plinius szerint egy hatalmas labirintus volt, tetején piramissal. A legenda szerint a sírt továbbá egy aranyszekér, tizenkét arany ló, egy arany tyúk, és ötezer aranycsirke díszítette.15
            A legérdekesebb összefüggés azonban mégis éppen Szulejmán szultánnal kapcsolja össze az aranytyúkot. A szultán Nagy Sándor iránti rajongása közismert. A Tarih-i Üngürüsz soraiból is tükröződő török mondavilág egyik forrásának is tekinthető Sáhnámé történetei egy sajátos Iszkender (Nagy Sándor) karaktert tettek közismertté.
            Azonban ez a mesésnek ható szereposztás, akárcsak a Platón pécsi szerepléséhez kapcsolódó Evlia Cselebi által megörökített tradíció, nem több mint képes beszéd.16
            Röviden kivonatolva közlöm az idekötődő részeket a Sáhnáméből. A Királyok könyve Iszkandarról szóló fejezetében Dáráb (Dáriusz) sah hatalmának felemelkedésével indul a történet. Majd a Rúm elleni hadjáratával foglalkozik a versezet, mely során a perzsák Failakúsznak (Philipposz), Ammúrije királyának seregét is legyőzik. A békekövetség alkalmával Dáráb sáhnak felajánlják a királylány kezét és jelentős hadisarcot.
„A császárhoz menj vissza, mondd meg neki:
″Ha becsületed vágyod megmenteni, szerájodban él lányod neked,
ki minden királynők királyéke lett.
Te őt rúmi adóval küldd, nékem add,
hogy sértetlen őrizd meg országodat.″
…Örült Failakúsz és örült mind vele
a hadnép, hogy sáh lesz a sáhjuk veje.
Kimondták, mi légyen a sarc és adó,
s hogy Rúm sáhját tisztelni hogy s mint való.
S kimondták erősen, hogy évente kap
Mihr havában a császártól majd a sah
aranytojást, öntöttet, százezret,
És mellé sok királyi drágakövet.
A tojások negyven mithkál nehezek,
s az ékkövek legyenek értékesek.”
(Firdauszi: Királyok könyve - Iszkandar, I. Dáráb)
A történetben azonban bár gyermeke fogan a királylány (Náhid) mégsem nyeri el az uralkodó tetszését így hazaküldi apja országába. A születendő gyermek az Iszkandar nevet kapja, aki felnövekedvén elfoglalja Rúm trónját. Arisztálisz (Arisztotelész) bölcsességre tanítja. Majd Dárá király követe érkezik meg aki követeli a szokásos sarcot. Iszkandar válasza azonban gyors távozásra kényszeríti:
„Menj vissza Dárához, mondd meg neki,
hogy párává lett már adónk, mert aki
az aranytojást tojta, a tyúk, kimúlt,
a kamatozó tőke is véle múlt.”
(Firdauszi: Királyok könyve – Iszkandar, 3. Iszkandar és Dárá)
A történet szerint innen indul a perzsák elleni hadjárat, melynek mesés elemekkel gazdagított fordulatai során Iszkandar/Szikandar Irán sáhja lesz.17
           
Aranykotlós aranycsibékkel

            1837-ben a Kárpátok dk-i karéján kívül a romániai Pietroasa község határában előkerülő részben népvándorláskori kincs népi elnevezése is jellegzetes darabjai miatt -  „aranykotlós csibéivel”. A drágakőberakásos, míves, madarakat (egy nagyobb és két kisebb) formázó aranytárgyak és mellékletük elgondolkodtató összefüggéseket mutat.18
Egy másik "aranytyúk" - a pietroasai lelet - rekonstrukciós elképzelés.


Akárhogyan is nézzük, nem áll magányos mesehősként a szigetvári aranytyúk, szép rokonságot mutat a magyar néprajzi hagyatékon túlmenően az ókori kelet világáig, mely végső soron a török világ mesés köntösbe öltöztetett héroszaival köszönt vissza a szigetvári bosnyákok regéin keresztül oda, ahol talán mindig is otthon volt e földön, ahol az ősi Kárpát-medencei csillagmítoszok az egekre rajzolták.

Lebedy János 

Források, jegyzetek:
1. Kováts Valéria: Szigetvári történeti néphagyományok. I., Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961), Pécs, 1962.
A szigetvári vár építése
Szigetvár bármelyik népcsoporthoz tartozó lakossága néphagyományában megőrizte a szigetvári vár építését. Ezt Zrínyi Miklósnak tulajdonítják. A népi tudatban megmaradt Zrínyi „a nagy várkapitány”-nak, ő volt az, aki építtette a kőből, téglából való várfalat. Palotáját a néphagyomány a vár legkiemelkedőbb helyére, a várudvar közepére helyezi, oda, ahol jelenleg a török dzsámi áll, Szerintük ez Zrínyi palotájának maradványa.
A hosszantartó, sok nehézséggel járó várépítés a népi tudatban összekeveredve, végül kialakította a várépítés történetét.
„Zrínyi elkezdte építeni a várat, mert jöttek a törökök. Hordták a követ, döngölték a földet, de sehogysem akart a várfal összeállni, mindig leomlott. Egyszercsak az egyik katona azt mondta, hogy ő tudja, hogyan kell várfalat építeni. Mondják neki a többiek, hogy ők is szeretnék ezt tudni. Zrínyi is megkérdezte tőle. Ö azt felelte: akkor fog a tégla összeállni, ha a falba beépítik az aranytyúkot, Zrínyi erre kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse meg az aranytyúkot. Meg is indultak a mocsár felé mindannyian. Ebbe az időbe itt még sok madár volt. Nehéz volt az aranytyúkot megtalálni, de végül is sikerült. Megfogták, aztán valahová a vár déli falába befalazták. Ettől kezdve az építkezés ment, mint a karikacsapás. A várfal emelkedett, nem dűlt össze többet. Az aranytyúk meg elkezdte az aranytojásokat tojni. Azóta is szüntelenül gyűlnek valahol a várfal aljában. Azért van a várfal-oldalban annyi lyuk, mert azóta is keresik, de eddig még senki sem találta meg." (1958. Gregorits Sándor. — Csak az idősebb 70 éven felüli lakosok között találtam meg a várépítés során befalazott aranytyúk történetét.)
A néphagyomány tehát a vár keletkezési idejét Zrínyi korinak tartja, s két elemet sző az építkezéshez. Egyrészt a falak csak úgy lesznek tartósak, ha élőlénnyel kapcsolják egybe, az aranytyúk az áldozat megtestesítője. Ugyanekkor már más motívum hordozójává válik, avval, hogy nem közönséges élőlény, hanem aranyból való, különleges, kincset érő.
Evvel a „kincs", illetve kincskeresés motívuma bekerült a népi hagyományanyagba, s annak szerves tartozékává válik, amely a legutóbbi időkig is foglalkoztatja a képzeletet.
2. Mecsek és környéke útikalauz, szerk.: Kárádi Károly és dr. Oppe Sándor, Bp. 1979.
A szigetvári aranytyúk. Zrínyi Miklós a török jöttének hírére hozzálátott a várfal erősítéséhez. Az épülő várfal azonban mindig leomlott. Az egyik katona aztán tudatta Zrínyivel, hogy a várfal csak akkor áll meg, ha megfogják a vár körüli mocsárban, bozótban élő aranytyúkot és beépítik a várfalba. A terv sikerült. A megépült várfal jó védelmet nyújtott a sok török ellen. Az aranytyúk most is ott él valahol a régi várfal egy rejtett üregében és évről évre rakja aranytojásait. Kincskeresők százai igyekeztek már nyomára jutni, de hiábavaló  volt minden fáradozásuk. Ha nagy veszedelem fenyegeti a várat, az aranytyúk mindenkor megszólal a falban és ijesztő kárálással szólítja a népet Sziget várának védelmére.
3. Régi regék Zrínyi földjén, Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006.

A szigetvári aranytyúk

Török szultán jöttét egyre több hír mondja,
Több lesz napról napra Zrínyi Miklós gondja.
Építtetni kezdi sziget várát rögtön,
Török tenger előtt gát legyen e földön.
Követ cipel sok nép s katonáknak száza,
Gerendákat hordanak föl a döngölt sáncra.
Hej, de nem nő várfal abból, ami épül,
Nem áll meg a sok kő, mind leomlik végül.

Zrínyi mihez kezdjen? Ki segíthet néki?
Várfal építését hol van, aki érti?
Ezrek között nincs több, csak egy harcos mondja,
Ő tud orvosságot erre a nagy gondra.
Biztatják a társak, beszéljen a bánnal,
Árulja el végre, hogy áll meg a várfal,
Jó tanácsért tőle nagy jutalmat nyerhet,
S minden lelken könnyít nyomasztó, bús terhet.

Hívatja az embert Zrínyi, mikor hallja,
Tud valami hasznost legénye a bajra.
Megszólal a harcos: „Várfalunk nem dől le,
Csak az aranytyúkot falazzuk a kőbe!
Kívül a nagy vízben nád van, sás és káka,
Aranytyúk is lesz ott. El kell fogni élve,
S századokon által rejtse a fal mélye!”

Mindenki elindul Zrínyi parancsára.
Aranytyúkot fognak másnap alkonytájra,
S harmadnap a várfal mély ürege rejti.
Azt, hogy hova tették, nem mondta el senki.
Megállt már a kőfal! Nyárra végig kész lett,
Majd a török ellen védte benn a népet.
Most is áll még, s benne – arra délen –
Él az aranytyúk is rejtett üregében.

Soha meg nem szűnik annak élte napja!
Szép arany tojását évről évre rakja.
Ástak ott már százan, mind, kik erről tudtak,
S nincs nyoma a kincses, fényes aranytyúknak.
Ember még nem látta, s mégis, ha nagy baj van,
Rémes hangon kárál, megszólal a falban,
S bár maga a síkra onnan sohse lép ki,
Szólít fészkét, kincsét, s Sziget várát védni!

4. Pesti János szerk.: Az ördögszántotta hegy – Bartanyai mondák, hiedelmek, történetek – Alexandra Kiadó, Pécs, 2002.
5/1. Történeti mondák - http://www.nlcafe.hu/forum
Aranytyúk
Amikor a török közeledett, Zrínyi Miklós elrendelte, hogy Szigetváron erős várat építsenek.
Hozzá is fogtak a munkához, hordták a követ, döngölték a földet, de a várfal sehogy se akart összeállni - mindig leomlott.
Azt mondja az egyik katona:
- Ide hallgassanak, emberek! Így a vár falát soha fel nem építik. Azt másképpen kell kezdeni.
- Hát hogyan kell? - kérdezték tőle a többiek.
- Akkor áll össze a tégla, ha a falba beépítik az aranytyúkot - felelte a katona.
Erre Zrínyi kiadta a parancsot, hogy mindenki keresse az aranytyúkot.
Kereste is mindenki, látástól vakulásig keresték, végül meg is találták.
No, ha megtalálták, mindjárt megfogták, és a vár déli falába befalazták.
Ettől fogva úgy ment az építkezés, mint a karikacsapás. A várfal szépen emelkedett, többet nem dőlt össze.
Az aranytyúk meg tojni kezdett. Gyűltek a tojások a várfal aljában, s most már a tojásokat kereste mindenki. Azért van most a várfal oldalában az a sok lyuk, mert azóta is keresik az aranytojásokat, de eddig még egyet se találtak.
5/2. Szigetvár hősei előtt tisztelgünk –2014, augusztus 6. - www.alfahir.hu
„Szigetvár építése
A mocsaras vidékre épült várat állítólag hasonlóan erősítették meg, mint magos Dévát, szerves anyaggal. Míg Dévánál embert áldoztak fel, addig Szigetvárnál megelégedtek azzal, hogy az aranytyúk tojását keverték bele a mészbe. A nagy török ostromot a falak azonban a különleges építési technikával sem bírták ki és sok helyen ledőltek.”
6. Csanádi Imre-Vargyas Lajos: Röpülj páva, röpülj. (Magyar népballadák és balladás dalok.) Bp. 1954., 67-69.  - Kőmives Kelemen (A falba épített asszony)
8. A csúnya királyfi és a szép királykisasszony -
Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl, volt egyszer egy király s annak egy leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézőbe.
Felmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondta:
- Ilyen legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki. Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve, de mehetett, nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt.
Azt mondta magában:
- Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a leány.
Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.
De másnap elővette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.
Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz s mondja nagy lelkendezve:
- Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még nem látott.
Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.
Összecsapja a kezét:
- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondta az inasnak.
- Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.
Mondta az inas:
- Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.
A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast.
Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, és szaladott nagy örömmel a szobájába.
Másnap az inas elővette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobalány, szalad a királykisasszonyhoz s jelenti:
- Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában.
Futottak az inas szobájába s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.
- Jaj, de szép guzsaly, jaj, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebből! - mondotta a királykisasszony.
- Kívánj akármit, megfizetem érte.
Mondotta az inas:
- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot s legyen a tiéd az aranyguzsaly.
Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast s szaladott vissza szobájába.
Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elővette az aranytük röt, felakasztotta a falra s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll előtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de gyönyörűségesen.
Szaladott a királykisasszonyhoz.
- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?
Mennek az inas szobájába, hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.
- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.
Szólt az inas:
- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!
Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.
- Add nekem ezt a tükröt - könyörgött a királykisasszony.
- Neked adom - mondta az inas - hogyne adnám, de három csók jár érte.
De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt.
Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyű haragra gerjedt, amikor látta, hogy a leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt.
- Ki a házamból - ordított a király - ha kedves az életed! - s világgá kergette a leányát, világgá az inast.
Kimennek a városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi ő, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába.
A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá lett királyfi:
- Most én megmosdom s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.
Szót se szólott a királykisasszony, vette a csízmát s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ott magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.
Bemegy a királykisasszonyhoz s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.
- Emlékszel-e - mondotta a királyfi - amikor azt mondtad, hogy még a cipődet sem engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.
Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak s mondta lelkes szóval:
- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.
Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába s még aznap lett nagy heje-huja, dínom-dánom, lakodalom.
Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.
9.9. Jakob Grimm - Wilhelm Grimm: Grimm legszebb meséi - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1965
10. Kisgyermekek nagy meséskönyve
11/2. Toroczkai-Wigand Ede: Öreg csillagok, Főnix Könyvműhely, Debrecen , 2003.
12. dr. Oppe Sándor: Mecsek, Sport Lap- és Könyvkiadó, Bp. 1959.
13. The Jataka, Volume I, tr. by Robert Chalmers, [1895], at sacred-texts.com http://www.sacred-texts.com/bud/j1/j1139.htm
14. Aesopus: Állatmesék, Sarkady János: Aiszóposz és meséi, Szukits Könyvkiadó, 2000.
Az aranyat tojó liba
Egy ember szerfölött tisztelte Hermészt: ezért õ egy aranytojásokat tojó libát ajándékozott neki. Az azonban nem tudta kivárni, míg apránként meggazdagszik, s mert azt gondolta, hogy belül a liba színaranyból van, levágta. Az történt azonban, hogy nemcsak számításában csalódott, hanem a tojásokat is elvesztette: belül ugyanis csak húst talált. Ugyanígy sokszor a kapzsi emberek, miközben még többre áhítoznak, a kezükben levőt is elvesztik.
Az aranyat tojó tyúk
Egy embernek volt egy tyúkja, amely aranytojásokat tojt. Azt hitte, hogy belül is színaranyból van, és ezért levágta; de a belsejét éppolyannak találta, mint a többi tyúkét. Így, bár azt remélte, hogy nagy gazdagságra lel, a kicsit is elvesztette. A mese bizonyítja, hogy meg kell elégedni a meglevővel, és kerülni kell a telhetetlenséget.
15. Megtalálták a legépebb etruszk várost, 2004. április 23.  http://mult-kor.hu/cikk.php?id=935
16. Sudár Balázs: Pécs 1663-ban – Platón Pécsett, Pécs Története Alapítvány, Kronosz Kiadó, Pécs, 2012.
17. Abulkászim Manszúr Firdauszi: Királyok könyve (Sáhnáme), ford. Devecseri Gábor, Európa Könyvkiadó Helikon osztálya, Békéscsaba, 1979.
18. Egy különös gót kincs, 2011, június http://alfahir.hu