Zrínyi Miklós és a Vilics testvérek

                                                Zrínyi Miklós és a Vilics testvérek

1566. november 1-én kelt Szokolovics Musztafa budai pasa levele Miksa császárnak, melyben tudatja Zrínyi Miklós temetését. A levélben egy rendezetlen ügyről is szó esik, a Vilics testvérek ügyéről, melyben kéri a császár közbenjárását. ¹

Zrínyi Miklós rabként tartotta Mahmud agát. Mahmud agáért öccse Musztafa lovashadnagy kezességet vállalt, túszként Szigetváron maradt, míg bátyja összeszedi önmagáért a 3000 arany váltságdíjat. A 300 tallér híján teljes váltságdíjat meghozó Mahmud agát Zrínyi lefejeztette.

Mehmed pasa azt állítja, hogy most már mind a váltságdíj, mint Mahmud öccse Zrínyi fiánál van.

1566.08.05-én történt, hogy: „… Zrínyi úr Mahmut-aga Vilics fejét is levágatta valamilyen hitszegésért, amelyet az úton, sziget felé haladva, követett el. Ezt pedig leginkább azért tette, hogy félelem legyen a várban.” – írja Cserenkó Ferenc szemtanúi leírásában.²

Zrínyi temetéséről pedig Istvánffy Miklós írásában is olvashatunk:   

„[47.] Zrínyinek az fejét az harc után egy kevéssel Ali fõ jancsár aga el vágata, (: akinek az róla lefosztatott marhái is jutának együtt egy Perván nevû igen fõ lovával) s az táborban Mehemethez küldetvén, s ott karóban tétetvén az törököknek s egyebeknek csudájára lõn. Az derekát penig banjalukai Vilics Musztafa lovashadnagy, ki annakelõtte rabja vala, hamarjában eltemetteté.”³

„…Kár lett volna, ha ily lovagias vitéznek testét az ég madarai falják fel! Ha kívánod, atyád holttestét elküldöm, vagy küldj te őérette megbízható embereket és én átadom a holttestet…”

-          írja Szokolovics Musztafa Zrínyi Györgynek szóló levelében.⁴

Zrínyi teteméről úgy látszik, hogy kifejezetten Szokolovics Musztafa rendelkezik, ő küldeti el a fejet a győri táborba, valamint a temetési hely ismeretében felajánlja Zrínyi Györgynek, hogy átadja, vagy elküldi a maradványokat.

A válaszlevelet nem ismerjük, de elképzelhető, hogy György reagált a megkeresésre. A budai pasa császárnak írt leveléből mindenesetre az derül ki, hogy a váltságdíj és Vilics Musztafa is Györgynél vannak, hiszen ebben kéri a császár közreműködését. Úgy értelmezhető tehát, hogy Zrínyi György a temetéssel megbízott Vilics Musztafával személyesen is találkozott. Legkézenfekvőbb dolognak tűnik, hogy a temetéssel megbízott személy vitte el az erről szóló levelet is az érintettnek és onnan november elején még nem tért vissza a budai pasához, joggal feltételezte, hogy Zrínyi György fogságába kerülhetett.

Lebedy János

1.     1. Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok.

Codex Epistolaris et Diplomaticus Comitis Nicolai de Zrinio. Monumenta Hungariae Historica

Magyar Történelmi Emlékek. Kiadja: A Magyar Tudományos Akadémia. Első osztály. Okmánytárak. Harminczadik kötet. Bp. 1899.

Link: https://digi.lib.pte.hu/hu/barabas-samu-zrinyi-miklos-levelek-es-okiratok-mta-bp-1899-2-2044#page/5/mode/1up

2.      2. Cserenkó Ferenc: Sziget ostroma (1566) ford.: Ruzsás Lajos és Angyal Endre, in: „Affelett sokszor harcolást töttek” – Források a Délvidék történetéhez 1; Hatodik Síp Alapítvány, Bp. 1997.

3.      3. A szigetvári ostrom leírása Tállyai Pál XVII. századi kéziratos Istvánffy-fordításából. Közzéteszi: Benits Péter

4.      4. Szabó Géza – Piros Tamás: Hol nyugszik a szigetvári hős? in: Élet és tudomány. LXIX. évf. 44. szám, 2014.október 31.

Takáts Sándor: Vezír Szokolli Musztafa basa („A Nagy Musztafa”)

in: A török hódoltság korából. Génius Kiadás, Bp. 1927. Link:https://digitalia.lib.pte.hu/books/takats-sandor-a-torok-hodoltsag-korabol-budapest-genius-1927/web/index.php?page=a085&wpid=2975

Nemere István: Régi magyar világ. Napkút Kiadó

Link: https://books.google.hu/books?id=qcJfDwAAQBAJ&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false

Gulácsy Irén: Tegnap és régmúlt. Elbeszélések. Fapadoskönyv.hu Kiadó, 2013.

Kőbe vésve...

„Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik a nap alatt?
Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.”

Prédikátor könyve 1: 2-4. (Károlyi Gáspár fordítása)

"És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket."
János Evangéliuma 8:32 (Károlyi Gáspár)

Kőbe vésve…

avagy „Vanitatum vanitas…”

Kedves Olvasó! 
A január különösen kedvez a gondolatok sarjadásának. Így vagyunk ezzel mi is, mikor ősi helyünkről (Szigeth vára) múltba révedezve vendégül látjuk kicsit Kölcsey Ferencet, Marcus Aureliust vagy Bölcs Salamon királyt. Egyikük fogja a másik kezét. Így citálja elénk Weöres Sándor – De profundis-a Oscar Wilde-ot a mélységből Dávid király 130. zsoltárára. De ha már a dolgok velejéről esik szó mostanában egyszerűen lenyűgöz Dante Infernojának legmélyéről kivezető „titkos út” – melyen át, mint írja „…így jutottunk ki a csillagokhoz.”

„Per aspera ad astra”- „göröngyös az út a csillagokig” - avagy „minden elmélkedés nehézséggel/küzdelemmel jár.”

Az ’aspera’ – durva/göröngyös, fosztóképzője nélkül - bizalom, remény értelemmel gazdagodik. Ez már tényleg a dolgok legalja akar lenni. A teljes reményveszettség állapotából csakis a csillagok közé vezethet az út minden multidimenzionális értelemben.

„Ki tudja merre, merre visz a végzet

Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba király a csillagösvényen.”

Mérhetetlen szerencse, avagy „Sors bona, nihil aliud”- azaz „Jó szerencse, semmi más” ( ’…a jószerencse nem más, mint az Istentől kapott jó sors…’ - írja Zrínyi), hogy nekünk itt van ’Bendegúznak vére’, aki járatos kalauza galaxisunknak.

„Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság?” (János Ev.: 18:38)

Persze ez az Ember okoskodása. Pedig a képlet egyszerű, már Betlehemben is megmondták az angyalok: ’Dicsőség Istennek! Békesség az embernek!’

„Békesség néktek!” – köszönti a feltámadott Jézus tanítványait (János Evangéliuma 20:26). Így köszöntik egymást a muszlimok is - „Salem aleikum!”

Úgy is mondhatnánk, nincs ’kőbe vésett’ emberi igazság. A Mózes kőtáblái azok ritka kivételt képeznek, mert azokra Isten a saját ujjával írta fel (Mózes II.:31:18) – a Törvény betűit.

Nem így a miénk. A mi szigetvári „kő” tábláink gyakorta tele vannak kisebb-nagyobb talán véletlen tévedésekkel, kisbetűs igazságokkal. Mivel kis csokrunk helytörténeti érdekességnek is számíthat, vegyünk elő belőle párat.

Az 1939-es emléktábla a várkapuban

Első példánk a szigetvári vár kapualjában található 1939-es emléktábla. A viszonylag tömör történeti összefoglaló a kor tudásából merít és első vonalban tájékoztatja a várba lépő vendégeket. Ami elsőre szembeötlő tévedés az egy hibás évszám: 1554. Valójában Kerecsényi László 1555. októberében tartoztatta fel sikeresen az ostromló törököket. „Voltak, akik úgy vélekedtek, hogy most Szigetvárt kell megtámadni és ostrom alá venni. Toigon azonban, jobb tanáccsal élve, az ilyenféle tanácsokat könnyen elvetette, mert tudta, hogy az a vár a természettől is, védőművekkel is igen védett, továbbá el van látva a szükséges dolgokkal, valamint nagyszámú vitéz őrséggel; meg azután már a nyár az őszbe is hajlott. Minthogy azonban úgy döntött, hogy visszatérőben Pécsre tér ki, hogy ott, élve a város kényelmével, a harcokban kifáradt katonáit néhány napig pihentesse, Szigetvártól nem messze a közeli hársfaerdő és Szenterzsébet falu között, az alkalmas vízellátás miatt az Almás patak mellett tábort ütött. Itt töltötte azt a napot s az arra következő éjjelt. Kerecsényi Lászlót, Szigetvár parancsnokát, aki később Gyulát a törököknek átadta, nagy rémület fogta el, s nem tudta, hogy mit tegyen, ha az ellenség megtámadná. Toigon azonban, miután Szigetvárnak rövid ideig súlyos gondokat okozott azáltal, hogy ostrommal fenyegette, megkezdett útját másnap folytatta, s Pécsnek, innen pedig néhány nap múlva Budának tartott. Kerecsényi László nem sokáig habozott, lemondott a szigetvári parancsnokságról.” – írja Istvánffy Miklós történetírásában. Azért tegyük gyorsan hozzá, hogy nem egészen így zajlottak ezek az események, de irodalmi szempontból jól kontúrozzák a későbbi hősies küzdelmet.

A másik zavarba ejtő dolog már az első sorban olvasható ’első’ kijelentés. Ennek a közkeletű vélekedésnek az alapja szintén Istvánffy Miklós munkáján nyugszik: „... A várat azért nevezik Szigetnek – latinul Insula-, mert őseink emlékezete szerint az elmúlt századokban Anthem Ozsvát, akinek ősei, mint mondják Görögországból jöttek Magyarországra, azon a szigeten, amelyet a szomszédos erdőkből és hegyekből eredő, s itt állóvizet és mocsarat alkotó Alma patak hozott létre, egy kör alakú tornyot épített, s ezt Szigetnek nevezte; egy tavat képzett ki, azáltal, hogy a patak medrét kitisztította, kiszélesítette és kimélyítette, s mentében hosszú földsáncot emelt. Utódai több épületet és bástyát is emeltek. Végül Enyingi Török Bálint a helyet úgy megerősítette, hogy még János király is kiállotta.” – Mint láthatjuk ebből a szövegértelmezésből egyértelműnek tűnhet, hogy „Sziget első erősségét” ki és mikor építhette. A probléma viszont az, hogy 1383 előttről egyelőre nincs hiteles okleveles adatunk Szigetről – eddig rendben is volnánk, azonban a 60-as évek régészeti kutatásai a várudvar ÉNY-i részében elhelyezkedő, fennemlített erődítmény alatt egy régebbi „lovagvár” nyomait is fellelték. „A kis téglavár minden kétséget kizáróan korábban épült, mint torony, ugyanis – mint ezt fen részleteztük, - ez utóbbi épült rá a vár alapfalára. A kis lovagvárat formája, építési módja, valamint a területén folytatott kutatás leletanyaga alapján a XIV. sz. végére helyezzük.” – írja Kováts Valéria régészasszony. Erről persze nem tudhattak a lelkes emléktábla állító polgárok 1939-ben. Viszont a tény nem cáfolja Istvánffy Miklós állítását sem, aki nem ír elsőségről, persze más korábbi várról sem említ semmit, csak Sziget elnevezésének okait magyarázza. A datálással azonban megjegyzem, hogy gondok vannak. Pusztán, mivel nincs ennél korábbi hiteles írásos emlék Szigetről (bár leletekről esik szó) kényelmesnek tűnik ennek a korábbi lovagvárnak a datálása. De mi a helyzet akkor, amikor a leletek egy majd’ kétszáz évvel korábbi birtokközpontra mutatnak, a „lovagvár” alaprajzi adottságaival együtt? A paradoxon feloldása abban lehet, hogy eredetileg a Sziget elnevezés az építéshez kötődik, de a régészeti előzmény egy korábbi korszakhoz, melynek a neve valami egészen más lehetett. Így a „lovagvár” e helyen, de nem a „Sziget” nevet viselő helyen épült. E hely neve akkor legvalószínűbb, hogy ’Alma’ lehetett.

A következő helyszínünk a szigetvári Zárda utcai Páduai Szent Antalról nevezett néhai ferences templom. A templomhomlokzat két szélén két eltérő információval szolgáló emléktáblát is találhatunk.

A Zárda utcai templom

a 'Műemlék' tábla

A másik tábla a templom falán

A ’Műemlék’ címzésű táblán az 1688-as építési dátummal van némi fenntartásunk. 1688-ban még igencsak török világ volt e helyen és egészen precízen egy török mecset állott itt. Ezt megerősíti az előbbinek ellentmondó második tábla felirata. Ez a feltehetően fából épült török épület szerepel Leandro Anguissola olasz hadmérnök 1689-es visszafoglalás utáni állapotokat hűen tükröző várostérképén is. Meglepő viszont a tájolása, ugyanis keletelt, tehát nem délkeleti tájolású, mint a legtöbb török vallási építmény. Ez a tény már többünket is elgondolkodtatott afelől, hogy lehetséges, hogy itt volna keresendő Szigetvár középkori plébániatemploma. Egy 1551-ből származó összeírás a ugyanis a ’Nagy utca’ („Platea Magna”) egyik végén említi a pap házát, mely elvileg a templom közelében állhatott. Ez Szigetvár tekintetében mindenképpen a K-NY-i főút irányával egyező lehetett. A töröktől elfoglalt városban szokás volt a korábbi keresztény épületek dzsámivá alakítása. A ferences templom előtti keletelt fából épített mecset alatt, lehetséges, hogy ott húzódnak a középkori város plébániatemplomának alapfalai.

A szigetvári könyvtár épülete

...egykor: zsinagóga (forrás: Szigetvári képarchívum)

Harmadik példánkat csak röviden jegyezzük, mivel külön tanulmány tárgya is lehetne. A Mártírok útján találjuk a szigetvári Könyvtár épületét, melyet eredetileg zsinagógának emeltek 1852-ben. Így is működött 1944-ig, amikor a település életében meghatározó értelmiségi szerepet betöltő zsidóságot tragikus körülmények között elhurcolták. Az 50-es években a gazdátlan épületből könyvtár lett. Az előcsarnokba belépve, emléktábla örökíti meg az áldozatok névsorát.

A könyvtár bejárata

A mártírok emléktáblája a könyvtár előterében

A szigeti várostrom 400. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségek várostörténeti jelentőségéhez kétség sem férhet. Ebben az időben, illetve az ezt követő években Szigetvár több köztéri műalkotással gyarapodott, így vagy úgy erősítendő a „hely szellemét” – a korszellemhez igazítva a fazonját. Ebből a lázas igyekezetből származik a következő példánk. Biztosan állíthatom, hogy a szándék nemes volt a kivitelben, ismerve az alkotója jóhírét, mégis apró, de ’tudományos’ hiba keveredett a heraldikába. Zágon Gyula – Zrínyi címeréről van szó, mely a szigetvári vár jelenlegi északi kapuboltozatának belső homlokzatán látható. Az alkotó – roppant termékeny munkásságáról is nevezetes - művészettörténet-rajz szakos tanár úr, akinek több míves famunkája is megtekinthető jelenleg is a zeneiskola folyosóján, valamint egyik festménye - a Zrínyi búcsúja – jelenleg is a vármúzeumban. Nézzük most azonban jobban meg ezt a címerábrázolást. 

A szigetvári vár északi kapuboltozata a Zrínyi címerrel

Zrínyi Miklós címere 1554-ből (a kép a szigetvári múzeumban bemutatott tablóról készült)

A motívumok ismerősek: koronás lovagsisakon griffmadár, alatta a címerpajzs két mezőre osztva. Balról vártorony, jobbról a két sasszárny látható. A koronás lovagsisak a muraközi grófságot jelképezi. Az állatalak azonban változó a Zrínyieknél, de eredendően sárkány, mely aztán áthajlik griffbe, majd főnixmadár alakot ölt a maga gazdag jelentéstárával. Így (is) üzentek a Zrínyiek akkoriban. A címerpajzs két mezeje viszont felcserélődött az eredeti címerhez képest. Ez szemet szúrhat, illetőleg bizonyos részletekre felhívhatja a figyelmet. A két sasszárny egyértelmű – ez a Subics ősök címermotívuma a korai középkortól kezdve. A másik mező már néha vitatott értelmű. A közvélekedés Csáktornyára gondolhat a vártorony láttán, netán esetleg Szigetvárra (mely, mint tudott nem Zrínyi magánbirtoka, hanem királyi vár volt), azonban sehogy sem tudnánk eligazodni a sűrűben, ha nem vennénk észre azt a másik aprócska különbséget is mely a két címert a felcserélt oldalak mellett szétválasztja. Pedig ez a két csillag teszi helyre a kérdést, több rendben is. A csillagmotívum a Frangepánok címeréből eredeztethető. 

Frangepán Duim pecsét a Magyar Országos Levéltár oklevélgyűjteményéből származik, 1452. június 20-ai okiratdatálással. Ehhez hasonlóan Frangepán Márton (1471. július 2.) pecsétje is két-két címerpajzsot tartalmaz. A jobb oldali, mely heraldikailag az előkelőbb helynek számít, vágott mezőben csillagot, a bal oldali két oroszlánt mutat. 

Bár a mi esetünkben egy címerpajzson belül látjuk a megosztást, aligha lehet kétséges, hogy itt a Zrínyi Miklós - Frangepán Katalin házassága következményeképp létrejött címertársításból eredhet és ezúton is jelzi a Zrínyiek új dinasztiaalapítását. Elég, ha a nemes elődök tudatával a kései leszármazottakra is feltekintünk. A helyes ábrázolás (bár kétségtelen korabeli nem hivatalos ábrázolásokon így, felcserélve is előfordul) az volna, ahogy az armálison láthatjuk a jobb mezőben az atyai Subics, a bal mezőben a hozományos – Frangepán örökséggel.

A rövid, korántsem teljes összegzés célja az érdeklődés felkeltését kívánta szolgálni, elsősorban pusztán filozófiai és várostörténeti értelemben. Szigetvárnak ugyanis vannak különös történetei. Például vannak itt vándorló szobrok, emlékművek is. Lehet ezekkel is gondolnunk kellene egyszer, hiszen valóságunk részét képezi ez is, mint az a víz ami a csapból kifolyik.

Lebedy János

Források:

Pallas nagy lexikona - Link: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/p-1434B/per-aspera-ad-astra-14C21/

Kislexikon - Link: http://www.kislexikon.hu/per_aspera_ad_astra.html

Csanády György: Székely himnusz - Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_himnusz

Szerecz Miklós: „Sors bona, nihil aliud” - Link: http://szigethvar.hu/var/sors-bona-nihil-aliud
Istvánffy Miklós: Historia rebus Hungaricis - Magyarország története

Kováts Valéria: Sziget várának kutatástörténetéhez, Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Szakály Ferenc: Sziget mezőváros lakosságának „connumeratiója” 1551-ben

Lebedy János: „Vörös torony”- a szigeti lovagtorony történetiségének alapvetései - Link: http://kincsesziget.blogspot.com/2013/11/v-behaviorurldefaultvmlo_914.html

Rainer Pál: A Frangepán család címerváltozatai a XV-XVI. században - Link: http://epa.oszk.hu/01600/01610/00018/pdf/vmm_18_1986_15_rainer.pdf

Temesvári Jenő: A Zrínyi család címerváltozatai - Link: https://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/02/a_zrinyi_csalad_cimervaltozatai

Zrínyi vére - Link: http://magyarnemes.blogspot.com/2010/03/kulonos-tekintettel-184849-es-es.html

gróf Nyáry Zsigmond: Zrínyi Ilona és az Árpád-ház, Magyar Családtörténeti Szemle 1943, 4.2. szám

Kumilla - Szigetvár ’Szultánája’

„Azt mondják: Delimán, mikor országokat
Járt vólna látásért hires várasokat,
Galatában meglátá az szép Cumillát,
Cumillát az szépet, Szulimán leányát.”

(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Pars prima, 71.versszak.)

Kumilla

Szigetvár ’Szultánája’

2016-ban a szigetvári híres nagyostrom emlékére, annak 450. évfordulója alkalmából a Magyar Országgyűlés „Zrínyi Miklós Emlékévet” hirdetett. Félszázaddal ezelőtt, a 400. évforduló is rangos hazai eseménynek számított, mely során Szigetvár városi rangját is visszanyerte. Az ünnepi események pozitív hatása a téma különféle feldolgozására akkor és most sem elhanyagolható hatással és következményekkel bírt. Számos történelmi-, irodalmi munka és művészeti alkotás ihletője, és megszületésük inkubátora volt mindkét eseménysorozat. Az érdeklődés élénkülése helyben, Szigetváron azonban évekkel később is fennmaradt és a téma szakavatott szereplői alkotó fantáziával felvértezve, ahogy ez napjainkban is igaz, újabb és újabb lakatjait nyitották fel a múlt kincsesládájának. Ebben a légkörben került felszínre Kumilla története.

Először 1969. július 12-én hallunk egy újságcikkben az eposzi hősnő és Szigetvár legendás kapcsolatáról. „…Itt a Basakút, ahol Kumilla, a szultán lánya ivott a sárkányvérrel fertőzött pohárból.” – mondta el akkor Csizmadia István, a vár hivatalsegédje.¹ Ennek a helyi mondai hagyománynak és legendás helyszínnek kétségtelen forrása a Szigeti veszedelem XII. éneke. De az, hogy ez miképpen kezdett el a Vár közelében található forráskúthoz kötődni mára nem világos. A fennmaradt helyi monda a történet elemeit sajátságosan keverve adja elő.

„A törökök szultánjának Szulejmánnak, volt egy féltve szeretett kislánya, Kumilla volt a neve. Szépsége miatt szemet vetettek rá a török, de a magyar vitézek is. A kislány kegyeiért egy párviadalt vívott a török Demirhám és a magyar Deli Vid. A párviadal során Deli Vid legyőzte Demirhámot, aki a csapástól arccal esett a földre, ami annyit jelentett, hogy a lelke a pokolba jut.Amikor Deli Vid Kumilla keresésére indult, szembe találkozott a félelmetes hétfejű sárkánnyal. A sárkánnyal is meg kellett vívnia. Le is vágta mind a hét fejét. Ez után a véres kardját az ivócsanakja melletti hüvelyébe tette. Kumillát egy kis forrás mellett találta meg. Kumilla nagyon szomjas volt, de nem tudott inni a forrás vizéből, mert nem volt pohara. Deli Vid fogta az ivócsanakját, a forráshoz sietett és vízzel kínálta Kumillát. A török kislány egyből kiitta a csanak tartalmát és azonnal holtan esett össze úgy, hogy arca az ég felé nézett, ami annyit tett, hogy lelke a mennyekbe szállt. Deli Vid nem értette mi volt Kumilla halálának oka, de mikor a csanakot a kezébe fogta, meglátta benne a sárkányvért, ami akkor került oda, amikor Kardját a hüvelyébe tette.”²

            Egy másik közlésben, mely szintén helyi mondaelemeket is rejt, már jobban ragaszkodik a mesélő az eposzból ismert cselekményhez:

„Kumilla kút, más néven Basa-kút legendáját és Kumilla a szépséges lány történetét Zrínyi Miklós írta meg a Szigeti veszedelem című művében. Kumilla a nagy Szulejmán leánya volt és Rusztán bég felesége. Beleszeretett a daliás, fiatal tatár fejedelembe, Delimánba. Rusztán és Delimán egy hadi tanácskozáson összeszólalkozott és Delimán megölte Rusztánt - aztán elmenekült a Szultán haragja elől. Kumilla követte őt. Később a Szultán kegyelmet ígért neki és visszahívta. A szerelmesek Szigetvár felé tartva megálltak a forrásnál pihenni. Delimán egy bőrpohárban vizet vitt Kumillának, de a pohár mérges sárkányvérrel volt szennyezett és Kumilla azonnal meghalt. Delimán megőrült a fájdalomtól. A néphiedelem azt tartja, hogy aki iszik a forrás vizéből hamarosan találkozni fog az első igaz szerelmével.”³

            A történet eddig közismert Szigetváron és környékén, a múló emlékezet ébrentartásában pedig nagy szerepe van mindmáig a szintén innen inspirálódó elnevezéssel bíró Hotel Kumillának.

Molnár Imre tanár úr, a Várbaráti Kör elnöke vette észre ezt az érdekes irodalomtörténeti egyezést, amiről a tudósítás is született. „Érdekes szigetvári felfedezés: létező személy volt a „Szigeti veszedelem” Kumillája” címmel jelent meg újságcikk a Dunántúli Naplóban 1970 augusztusában.⁴

„Nemrégiben egy török képes folyóirat került Szigetvárra, a várbaráti körhöz, benne egy régi festmény színes reprodukciója. Az isztambuli Topkapi Szerájban őrzött képen szép, fiatal nő látható. Molnár Imre fedte fel, hogy a festményre írt latin szöveg szerint az ábrázolt személy Szolimán szultán Camilia, azaz Kamilla nevű lánya. A képet szultáni megrendelésre készítette a XVI. század közepén élt festőművész. Molnár Imre úgy véli: sikerült az eposzbeli forrást, Kumilla és Delimán találkozóhelyét is azonosítania. A vártól körülbelül két kilométerre, egy kis dombhajlatban néhány fától körülvéve tiszta forrás fakad, melyet a nép is basakútként emleget.”⁵

Nem sokkal később 1970. szeptember 27-én pedig ezt írta Molnár Imre elmondása alapján a Napló: „… Kumilla is szerepel a költő Zrínyi eposzában, a Szigeti veszedelemben. Sőt a hagyomány szerint Kumilla Szigetváron halt meg a ma is létező, a vártól nem messze fekvő forrás mellett.”⁶

Az eposzi hagyományok fűtötte helyi mondaképződés mellett érdekes lehet a Kumilla-történet valódiságsága. Molnár Imre felfedezése mára széles körben elfogadottnak tekinthető.

A Várbaráti Kör archívumában megtalálható színes török folyóiratban látható festmény reprodukción valóban a CAMELIA név olvasható.⁷ Ezzel szemben egy másik képen, Cristofano dell’Altissimo festményén a felirat: „CAMERIA SOLIMANI IMPERATOR FILIA – ROSTANIS BASSAE VXOR 1541” – „Cameria, Szulejmán szultán lánya - Rüsztem pasa felesége 1541”.⁸ Ezen a festményen Cameria, nem pedig Camelia szerepel a feliratban. A kép egyik híresebb másolata 1555-ből Tiziano munkája.⁹

1. kép: Cristofano festménye⁸

2. kép: Tiziano festménye 1555-ből⁹

3. kép: Egy másik Tiziano festmény Mihrimahról¹⁰

A festményeken szereplő hölgy, mint annak felirata is elárulja Rüsztem pasa felesége, aki nem lehet más, mint Nagy Szulejmán szultán és Hürrem szultána gyermeke - Mihrimah szultána. 1522-ben született, öt fivére mellett másodikként. Nevének jelentése „Nap és Hold”, melyet állítólag nagyanyjától, Ayse szultánától kapott, hogy „…életét egyszerre ragyogja be a Nap és a Hold fénye, soha ne legyen sötétségben.” A szultánnak állítólag kedvenc gyermeke volt, mivel nagyon hasonlított édesanyjára. 1539-ben, 17 évesen hozzáadták Rüsztem pasához házasságával erősítve Hürrem hárempolitikájának elképzeléseit. A házasságból három gyermekük született: Ayse Hümasah szultána, Murad és Mehmed szultáni hercegek. 1558-tól, Hürrem halála után a hárem vezetője, majd öccse II. Szelim uralkodása alatt valide szultána, mely címet egyedül a szultán édesanyja birtokolhatott eddig és ezután. 1578. január 25-én halt meg, 55 éves korában Isztambulban.¹¹

Az irodalomtörténet búvárai szerint azonban Zrínyi forrása - Boissardus 1597-ben megjelent képes albuma lehetett, melyben Cumilla, mint - Szulejmán szultán és Roxa lánya szerepel.¹²

Úgy tűnik, a Szigeti veszedelem szereplői mögött valós személyek keresendők. A török személyek esetében pedig kettős szerepről lehet szó. A valós, létező személy inspirálta karakter neve általában, csakúgy, mint cselekménybe szőtt története is túlmutat a puszta histórián, a mítoszhoz vezet. Így van ez a „Kumilla történettel” is.

Delimán - Delimannus a valóságban nem tatár, de perzsa vezér volt, aki harcolt is Szulejmán szultán ellen és szintén Boyssardusnál találkozhatott vele a költő.¹³ A török bajnokot azonban egyértelmű, hogy Zrínyi – egyik Giráj kánfi személyével kapcsolja össze, aki valóban járt is Szigetvár falai alatt 1566-ban.¹⁴

4. kép: Tatárok Szigetvár alatt 1566. - miniatúra¹⁵

Rusztán vezér a férj azonban valós nevén szerepel, azonos azzal a Damad Rüsztem pasa nagyvezérrel aki Mihrimah férje is volt, csakhogy nem féltékenység következtében, hanem természetes okból halt meg 1561-ben a források szerint.¹⁶ Felmerül annak a gondolata, hogy esetleg Zrínyi eposzában a Kumilla történetben kora egyik akuálpolitikai kérdésére is rá kíván világítani. A viszályra mely mindig is ott húzódott árnyékként az Oszmán-ház és Dzsingisz leszármazottai között, melyből anyai ágon maga Szulejmán szultán is származott.

5. Az említett török képes újság oldala a Szigetvári Várbaráti Kör gyűjteményéből (Varga Zoltán elnök közreadásával)

Jegyzetek:

1. „Ez a falu város” (5.) – Le kell vetni a szűkre szabott ruhákat. Dunántúli Napló 1969. 07.12.
2. http://szigetkincsei.megnezem.hu/
3. www.facebook.com/aquakumilla
4. Érdekes szigetvári felfedezés – Kumilla létezett. Dunántúli Napló 1970. 08.05. és Érdekes szigetvári felfedezés: létező személy volt a „Szigeti veszedelem” Kumillája. Dunántúli Napló 1970.08.06.
5. Molnár Imre válogatott írásai. Szerk.: Ravaszdi László. Szigetvári Várbaráti Kör, 2009.
6. Rokszolán Nyomában. Dunántúli Napló 1970.09.27.
7. Közreadta Varga Zoltán a Várbaráti Kör archívumából.
8. Cristofano dell’ Altissimo festménye – 1541. https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/de/%C4%B0mparator_S%C3%BCleyman%E2%80%99%C4%B1n_K%C4%B1z%C4%B1_Cameria_%28Mihrimah_Sultan%29.jpg
9. Tiziano festménye – 1555. https://hu.wikipedia.org/wiki/Mihrimah_szult%C3%A1na#/media/File:Tizian_121.jpg
10. Tiziano másik festménye https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Mihrimah_Sultan_(Cameria).jpg
11. https://hu.wikipedia.org/wiki/Mihrimah_szult%C3%A1na
12. Jean Jacques Boissard: Vitae et Icones Sultanorum Turcicorum, etc.
13. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szigeti_veszedelem
14. A fenti jegyzet szerint Devlet Girájról lehet szó, de valószínűbb, utódja II. Gázi Giráj a megjelölni kívánt személy.
15. Krími tatár előőrsök Szigetvár ostrománál (perzsa miniatúra, 1579). Tarih-i Sultan Süleyman ("Zafarnâma"), History of Sultan Süleyman, Dublin, chester Beatty Library. https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Devlet_Gir%C3%A1j_kr%C3%ADmi_k%C3%A1n#/media/File:Szigetvar_1566.jpg
16. https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%BCsztem_pasa, http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=54356698&t=9140213

Zrínyi Miklós családfája és családi kapcsolatai neves családokkal

Zrínyi Miklós családfája és családi kapcsolatai neves családokkal

Brebiri Subicsok: Stejpan I. apja Pribina, Brebir hercege (1197). Ennek apja: Grgur I. (Gergely), brebir hercege (1184); felmenője Miroslav I. brebiri ispán; ennek apja Bogdan (Deodatus Bogdanac) brebiri ispán (1164); majd Mrmonja (Marmonja) brebiri ispán a „Pacta conventa” egyezség aláírója (1102); ennek apja Vukilo brebiri ispán (1090/1100 körül); ennek felmenője Strezinja brebiri ispán (1075-1085); ősük Budec brebir ispánja, grófja (1066-1070). (http://en.wikipedia.org/wiki/ Šubić_family_tree)

Brebiri grófok: „neve először 1222. fordul elő, midőn II. András nekik adta Douvald comesnek a Kerka vizétől Záráig. terjedő birtokot. IV. László kiskorusága alatt (Pektári) Joákim brebiri gróf volt a tdki uralkodó. 1267. Spalato Br. Mladint választotta podesztául ezer lira évi fizetéssel,melynek fejében 1276 dec. esküvel fogadta, hogy bátyjaival Pállal és Györggyel együtt minden ellenségtől megoltalmazza a várost. 1290-1310 közt Pál volt a főeszköze annak, hogy az Anjouk Magyarország trónjára ülhettek; pedig III. András 1293. abban a példátlan kitüntetésben részesítette a brebirieket, hogy a tengeri bánságot az örökösödés jogával ruházta rájuk. György 1300 augusztusában már mégis magával hozta az országba az ifju Károly Róbertet ellenkirályul. Pál 1303. a horvátok bánjának s Bosznia urának nevezte magát. Nem csoda, ha a brebiriek mindinkább függetleneknek érezték magukat; Mladin nyiltan föllázadt s Károly 1332. kénytelen volt őt fogságra vetni. Utódai ellen valóságos védő-harcokat folytattak a horvát városok, melyek önkormányzatukat nem áldozhatták fel. Az ifjabb Mladin 1345. Velence zsoldjában állt, éppen akkor, mikor Nagy Lajos Dalmáciát elfoglalta. Mladin 1348. halt meg s vele a Brebiri név is elenyészett. Nagy Lajos 1347. elvévén a családtól Osztrovica várát, Zriny horvát helyet adta helyette: s ezóta Zrinyinek nevezik a családot V. ö. Salamon F. Az első Zrinyiek. Pest 1865. I. könyv, a VI. fejezetben.” (Forrás: Pallas Nagylexikon)

Babonjeg-Babonich család: „A család a magyar történelemben III. Béla király idején tűnik fel. Egy bizonyos Ursini István a király segítségére sietett Michovai Albert rabló hadjárata idején, ezért Wodicha grófságát kapta. Az erről szóló adományt III. Béla fia, Imre adta ki, amit II. András király 1218-ban meg is erősített. Az V. István halála utáni időben Mária királynő, 1292-ben, immár Babonics Radiszláv bánnak adományozta Gorica, Podgorja, Szana és Orbász nemzetségi vármegyéit. A Babonicsok 1337 körül elvesztették határszéli birtokaikat, és helyébe a vodicsai birtokuk szomszédságában a Száva menti Blagaj várát kapták. Ekkor vette fel a család a Blagay nevet. Blagaj várát 1512-ben elfoglalták a törökök. A kifosztott család 1545-ben Karintiába költözött.” (vtk.hu/Lexikon)

Vodicsai Babonics István, keresztes vitéz (1217?, 1256):

Veszprémy László: „II. András magyar király keresztes hadjárata, 1217-1218” c. tanulmányában a Függelékben találjuk „II. András és a magyar keresztesek adattára” fejezetben kétszer is szerepel „Babonics, Vodicsa grófjának fia, 250 lovassal (hamis oklevél alapján)” illetve „István, Vodicsa grófjának fia, 250 lovassal (hamis oklevél alapján)”.

Babonjeg Babonic (1249-56), felesége Morosini leány, állítólag III. András király olasz nagynénje.

Frangepán család: „… igen előkelő szerepet játszott Magyarország történetében. - Bertalan vegliai comes III. Béla magyar királytól 1193. Modrus vármegyét kapta adományul. Ő lett a Frangepánok magyar ágának őse. Mivel Béla utódok nélkül hunyt el, II. András 1209. testvére fiának, Jerindónak adta Modrust s a Spalato alatt levő (Fara, Brazza, Curzola és Langursta) szigeteket, 1223. pedig Vinodolt is. 1241. Veglia-szigeten a Frangepánok hüséges védelme alatt keresett menedéket a tatárok elől bujdosó IV. Béla, kit az elpusztult országba azután haza is kisértek. 1246. Babenberg Frigyes ausztriai herceget egy Frangepán szurta keresztül s ezzel a magyarok részére döntötte el a csatát. Szolgálataikat tekintve, 1251. minden eddig való adományokban és kiváltságokban megerősítette IV. Béla Frigyest, Bertalant és Jerindót. 1260. pedig Zengg városával ajándékozta meg Frigyest és Bertalant. A család későbbi tagjai közül nevezetes János, 1391. Dalmácia, Tót- és Horvátország bánja és Zsigmond király sógora….” (Pallas Nagylexikon)

Stjepan (Stjepko) II. Trogir hercege (1239,+1274), felesége az Árpád-házból származott a családi hagyományok alapján.

Subics I. Pál „… Martell Károly pártján állott és az Anjou-ház kedves rokonának nevezte és neki 1292 aug. 19. egész Dalmáciát és Horvátországot adományozta. Martell Károly halála után (1295) Róbert Károly mellé állott s őt Horvátországba hivta és 1300. nagy pompával Spalatóban fogadta, innét elkisérte Zágrábba, hol Gergely esztergomi érsek magyar és horvát királlyá koronázta (de nem Szt. István koronájával). Róbert Károly 1295. hálából a báni méltóságot örökössé tette családjában Dalmáciában és 1298. Horvátországban, és őket kedves atyafiainak nevezi, ezenfelül neki évenkint 100 font aranyat fizetett. Míg élt, ő volt Róbert Károly fő támasza.” (Pallasz Nagylexikon)

Varga Szabolcs: Adalékok a Zrínyi család felemelkedéséhez, A Karlovics-örökség (részletek)

„a Bribiri és Zrínyi grófok sosem szégyellték horvát eredetüket, sosem titkolták, mint a Korbáviai grófok, akik erőnek erejével a római Torquatusoktól akarták származtatni magukat…a Zrínyiek sohasem voltak és nem is akartak mások lenni, mint hamísítatlan horvátok”.(Marcus Forstall: A Zrínyi grófok hősi családjának története. In: A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Szerk. Bene Sándor – Hausner Gábor. Bp. 2007. 363)

„Pedig a Zrínyiek számára a Karlovics Jánostól örökölt jelentős szlavóniai birtokok, a stratégiai jelentőségű medvevári uradalom, a hozzá tartozó Lukavec és a Körös megyei rakonoki birtok jelentette az ugródeszkát, hogy a kivérzett horvát területekrőlbiztonságosabb vidékre költözhessenek. Ezért mindenképp érdemes bemutatni Torquatus János pályáját, majd birtokainak kalandos sorsát egészen addig, amíg nem kerültek végleg a Zrínyiek kezébe.”

Karlovicsok:„A Gusich nemzetségbe tartozó Korbáviai család a 13–14. század fordulójától, Churiacus krbavai comes működésétől kezdve a középkori Horvátország egyik meghatározó dinasztiájának számított a Frangepánok mellett. A család Zsigmond király idejében jutott felelőször a csúcsra, amikor több tagja is udvari tisztséghez jutott. Budiszló nonai comes udvari lovag – 1394-ben rövid ideig horvát bán – 1403-ban az uralkodótól megkapta Novigrad castrumot Lika tartományban. Nála is többre vitte János, aki királynéi (1388–1392), majd királyi asztalnokmesterként (1397–1402; 1406–1418) és a Sárkányrend alapító tagjaként öregbítette a család hírnevét. Fia, György hosszú évekig országnagy volt, majd 1430-ban elnyerte a zólyomi ispán címet. A legjelentősebb Karlovics azonban kétségkívül idősebb Budiszló unokája, a Gergely fiától származó Károly, aki királynéi pohárnokmester (1388–1392), visegrádi várnagy (1403–1409), a váci püspökség kormányzója (1407), főkincstartó (1408–1409), a Sárkányrend tagja (1408), horvát bán (1409–1411) és az udvari törvényszékeken állandó bírótárs volt. Pályája jól mutatja, hogy a középkor folyamán a horvát arisztokrácia szervesen beletartozott a magyar nemesség soraiba, és csupán az uralkodói akaraton múlt, hogy szerepet kapjanak a királyi tanácsban és így az ország irányításában.”

„A Zrínyi-Korbáviai viszony kezdetei még a 14. századra nyúlnak vissza(Korbáviai Tamás felesége Zrínyi György lánya, Erzsébet 1362 után. (Salamon F.: Az első Zrínyiek, Pest, 1865, 209.o.), de igazán szorossá 1509-ben vált, amikor Zrínyi Miklós és Korbáviai János kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek. Ennek lényege, hogy utód nélküli elhalálozás esetén a másik fél örökli az összes birtokot, alapját pedig Zrínyi Miklós és Korbáviai Ilona ezidőtájt bekövetkezett házassága képezte.”

Jelena Karlovic: Korbávia hercegnője. Anyja: Frangepán Dorottya (1475-89), apja: Korbáviai Torquatus Károly (+1493). (www.geni.com)

Blagay Ilona: Blagay Mihály (+1481) leánya, akinek felmenői Gergely (1435-65), Antal (1436/37), Miklós (1352-99), Blagai Duim (1369/70), Radoszló (1284-1314), Babonjeg Babonic (1249-56) – Morosini leány, Babonjeg (Ursini) de Vodicsa. Valószínűleg ő III. Miklós édesanyja, mivel II. Péternek volt még egy felesége (Sophia), de róla alig tudunk valamit.

Lebedy János (szerk.)

U.i.: A későbbi leszármazottak az alábbi linken: http://magyarnemes.blogspot.hu/2010/03/kulonos-tekintettel-184849-es-es.html

"Civitas Invicta" emlékmű

2014. október 1-én avatták fel Szigetváron a "Civitas Invicta - A leghősiesebb város" emlékművét.

Szigetvári végvári katonatemető

http://www.szigetvarihirado.hu/cikk/kozelet/cid=1343