2011-ben Szigetvár a „Civitas Invicta” – „Leghősiesebb
Város” elismerő címet kapta a Magyar Országgyűléstől. A múlt érdemeiért elnyert
elismerő cím jogosultságát többen akkor és azóta is vitatták, vitatják. Kőszeg
és Eger lokálpatriótái, képviselői, néhanapján történelemszerető, rajongó
vendégeink is egyaránt. Nem is kell nagyon messzire mennünk, elég ha házunk
táján körülnézünk – valljuk be a szigetváriak sem mindig értik a
történelemfilozófia „devictus vincit” terminológiáját.
A mai kor embere, sajátosan elidegenedő, anyagelvű kultúrájában
nem érzi át a „héroszok korának” lelkesedését – Hesziodosz vaskorszakában.
Tegyünk azonban egy próbát mindennek megértésére, miért van
ez így?
1966-ban az ostrom 400. évfordulóján Szigetvár ismét városi
címet kapott. A Szigetvári Vár is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt és az
akkor új Zrínyi Miklós Múzeum kiállítását. Gyermekfejjel látva a kiállítást, de
még nem ismerve a történetet, a halál és a pusztulás döbbenetére emlékszem
leginkább. A minden páthoszt nélkülöző reménytelen és kegyetlen vég ridegségére.
Az égő vár és a lemészárolt védők szörnyű halála – a vesztes
kapitány, aki a várral együtt az életét is elveszítette.
1966-ban Szigetvár vesztes csata színtere lett, Zrínyi pedig
a legyőzött, sokak szerint hibás döntéseket halmozó hadvezér. Somogyi József
lovas szobra pedig egy sosemkedvelt mementónak tűnő torzképe mindennek. Valljuk
be nem egyszerű előfeltételek és itt nem az átlagpolgár a felelős – hanem,
mondjuk úgy a „korszellem”.
De talán induljunk is el innen Somogyi sokak szemében
lenézett szobrától. Alkotója rávéste a posztamensére a Zrínyi epigramma első
strófáját és az akkor méltatlankodó, önérzetes szigetvári polgároknak azt
üzente, hogy „akinek nem tetszik, az nem értette meg”. Pedig valahol itt van a
kulcsa mindannak amit elfelejtett kései korunk. A ló – maga az állat a megélt rettenet, az ember – egyenes tartással, szilárd tekintettel
– pedig az ösztönökben lappangó ágaskodó iszonyat felett győztes szellem képe.
Pedig mindkettő ugyanazt látja maga előtt.
Óvodáscsoporttal végigjárva a várat az elmúlt nyáron,
eljutottunk a gyerekekkel Somogyi – Zrínyi szobrához. Majd a gyerekek gyorsan
meg is fejtik mit érez a ló és mit a lovas. De ekkor megkérdeztem őket, hogy
mégis hogyan lehetséges legyőznie az embernek a halál rettenetét? A válasz egy
kislány szájából érkezett és megdöbbentő volt: „szeretettel”.
Zrínyi harca nem pusztán katonai esemény volt, hanem korának
„nagy háborúja” – eposzi küzdelem. Az akkori keleti világ ura, Szulejmán
szultán (a kalifai cím birtokosa) vallása szerint szent harcot indított a Magyar
Királyság ellen. A hatalmas haddal és kísérettel érkező, az akkori világ legjelentősebb
tüzérségét fölvonultató „szolganyájat terelő” uralkodó negyedmillió alattvalója
torkából morajlott fel tengerárként a kiáltás: „Allah hatalmas!” – Idebenn két
és félezer magyar és horvát oroszlán válaszolt rá: „- Jézus!” A több, mint egy
hónapig tartó harcon az oszmán sereg csak janicsárt és szpáhit 30000-et
veszített. 1566 augusztus 29-én pedig, Szulejmán szerencsenapján, mely pontosan
negyven évre esik a mohácsi csatától, a döntőnek szánt, teljes hadsereg
bevetésével induló roham összeomlik. Megtörtént a lehetetlen. Négyezer halott
és körülbelül 20000 sebesült a mérleg ezen az egyetlen napon. Bár erről az
írások hallgatnak, a várban álló Szulejmán szultán dzsámi építői emlékül
hagyták ránk fénybe írva, hogy ezt a szégyent már nem láthatta a Nagyságos
uralkodó. Hogy mi vezetett a szélütéshez az pontosan nem tudható, de ez az
esemény vezetett biztosan Szulejmán szultán titkolt halálához. Ezzel viszont
véget ért a Török Világbirodalom aranykora, itt és akkor Szigetváron.
Zrínyi pedig ezt követően sem adta meg magát, kitartott a
végsőkig. Kisasszony napján pedig lakodalmas ruháját felöltötte, díszes
kalpagját feltette és őseitől örökölt kardjával kezében kitört a várból az
ellenség özönébe. Tisztességes katonahalált halt. Ellenfelei megadták neki a korban
szokásos végtisztességet, elismerve hősiességét.
1671-ben Zrínyi Péter bécsújhelyi kivégzése után a Zrínyi
birtokok és jószágok a Habsburgok kezébe kerülnek. A leltárban szerepel egy
tárgy, amely nem adható-vehető, csak kiérdemelhető: Szulejmán kardja. 1568-ban
a megkötött drinápolyinak mondott 25 éves béke ennek volt köszönhető.
És ugyan már, ki merné Leonidászt 300 spártai hősével
vesztesnek mondani thermopülé szorosában, aki élete árán, de megnyerte a
háborút a görögöknek?!
Szigetvár, 2018.02.13.
Lebedy János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése