2018. február 13., kedd

„Civitas Invicta” 2018-ban is ( Gondolatok a Város felszabadulásának napján)

2011-ben Szigetvár a „Civitas Invicta” – „Leghősiesebb Város” elismerő címet kapta a Magyar Országgyűléstől. A múlt érdemeiért elnyert elismerő cím jogosultságát többen akkor és azóta is vitatták, vitatják. Kőszeg és Eger lokálpatriótái, képviselői, néhanapján történelemszerető, rajongó vendégeink is egyaránt. Nem is kell nagyon messzire mennünk, elég ha házunk táján körülnézünk – valljuk be a szigetváriak sem mindig értik a történelemfilozófia „devictus vincit” terminológiáját.
A mai kor embere, sajátosan elidegenedő, anyagelvű kultúrájában nem érzi át a „héroszok korának” lelkesedését – Hesziodosz vaskorszakában.
Tegyünk azonban egy próbát mindennek megértésére, miért van ez így?
1966-ban az ostrom 400. évfordulóján Szigetvár ismét városi címet kapott. A Szigetvári Vár is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt és az akkor új Zrínyi Miklós Múzeum kiállítását. Gyermekfejjel látva a kiállítást, de még nem ismerve a történetet, a halál és a pusztulás döbbenetére emlékszem leginkább. A minden páthoszt nélkülöző reménytelen és kegyetlen vég ridegségére.
Az égő vár és a lemészárolt védők szörnyű halála – a vesztes kapitány, aki a várral együtt az életét is elveszítette.
1966-ban Szigetvár vesztes csata színtere lett, Zrínyi pedig a legyőzött, sokak szerint hibás döntéseket halmozó hadvezér. Somogyi József lovas szobra pedig egy sosemkedvelt mementónak tűnő torzképe mindennek. Valljuk be nem egyszerű előfeltételek és itt nem az átlagpolgár a felelős – hanem, mondjuk úgy a „korszellem”.
De talán induljunk is el innen Somogyi sokak szemében lenézett szobrától. Alkotója rávéste a posztamensére a Zrínyi epigramma első strófáját és az akkor méltatlankodó, önérzetes szigetvári polgároknak azt üzente, hogy „akinek nem tetszik, az nem értette meg”. Pedig valahol itt van a kulcsa mindannak amit elfelejtett kései korunk. A ló – maga az állat a megélt rettenet, az ember – egyenes tartással, szilárd tekintettel – pedig az ösztönökben lappangó ágaskodó iszonyat felett győztes szellem képe. Pedig mindkettő ugyanazt látja maga előtt.
Óvodáscsoporttal végigjárva a várat az elmúlt nyáron, eljutottunk a gyerekekkel Somogyi – Zrínyi szobrához. Majd a gyerekek gyorsan meg is fejtik mit érez a ló és mit a lovas. De ekkor megkérdeztem őket, hogy mégis hogyan lehetséges legyőznie az embernek a halál rettenetét? A válasz egy kislány szájából érkezett és megdöbbentő volt: „szeretettel”.
Zrínyi harca nem pusztán katonai esemény volt, hanem korának „nagy háborúja” – eposzi küzdelem. Az akkori keleti világ ura, Szulejmán szultán (a kalifai cím birtokosa) vallása szerint szent harcot indított a Magyar Királyság ellen. A hatalmas haddal és kísérettel érkező, az akkori világ legjelentősebb tüzérségét fölvonultató „szolganyájat terelő” uralkodó negyedmillió alattvalója torkából morajlott fel tengerárként a kiáltás: „Allah hatalmas!” – Idebenn két és félezer magyar és horvát oroszlán válaszolt rá: „- Jézus!” A több, mint egy hónapig tartó harcon az oszmán sereg csak janicsárt és szpáhit 30000-et veszített. 1566 augusztus 29-én pedig, Szulejmán szerencsenapján, mely pontosan negyven évre esik a mohácsi csatától, a döntőnek szánt, teljes hadsereg bevetésével induló roham összeomlik. Megtörtént a lehetetlen. Négyezer halott és körülbelül 20000 sebesült a mérleg ezen az egyetlen napon. Bár erről az írások hallgatnak, a várban álló Szulejmán szultán dzsámi építői emlékül hagyták ránk fénybe írva, hogy ezt a szégyent már nem láthatta a Nagyságos uralkodó. Hogy mi vezetett a szélütéshez az pontosan nem tudható, de ez az esemény vezetett biztosan Szulejmán szultán titkolt halálához. Ezzel viszont véget ért a Török Világbirodalom aranykora, itt és akkor Szigetváron.
Zrínyi pedig ezt követően sem adta meg magát, kitartott a végsőkig. Kisasszony napján pedig lakodalmas ruháját felöltötte, díszes kalpagját feltette és őseitől örökölt kardjával kezében kitört a várból az ellenség özönébe. Tisztességes katonahalált halt. Ellenfelei megadták neki a korban szokásos végtisztességet, elismerve hősiességét.  
1671-ben Zrínyi Péter bécsújhelyi kivégzése után a Zrínyi birtokok és jószágok a Habsburgok kezébe kerülnek. A leltárban szerepel egy tárgy, amely nem adható-vehető, csak kiérdemelhető: Szulejmán kardja. 1568-ban a megkötött drinápolyinak mondott 25 éves béke ennek volt köszönhető.
És ugyan már, ki merné Leonidászt 300 spártai hősével vesztesnek mondani thermopülé szorosában, aki élete árán, de megnyerte a háborút a görögöknek?!

Szigetvár, 2018.02.13.
Lebedy János


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése